Erdőmentő gombák

Táplálékukra többek között valamilyen gazdanövény gyökeréből tesznek szert, amellyel kölcsönösen előnyös együttélésben (szimbiózisban) léteznek. (Emellett ismertek élősködő és korhadéklakó fajok is.) Táplálkozási értékük sokáig vita tárgya volt, napjainkra azonban bebizonyosodott, hogy sok tekintetben fölülmúlják számos gyümölcs és zöldség tápértékét. B- és D-vitaminban gazdagok, sok bennük a rost és az olyan értékes ásványi anyag, mint a szelén, kálium, magnézium, foszfor és vas. Mivel kevés kalóriát tartalmaznak, diétás ételként is jók, de ehetik a cukorbetegek is, hiszen alig találni bennük glükózt. Hatóanyagaikkal serkentik az emésztőnedvek kiválasztását, segítik a velük együtt fogyasztott étel tápanyagainak hasznosulását. A vadon termő ehető gombák pedig különösen kitűnnek kiváló ízükkel és zamatukkal. Talán egyetlen hátrányuk, hogy sejtfalukban kitin található (mint a rovarokban), ami bizony nehezen emészthető, így a gombát tanácsos alkalmanként és mértékletesen fogyasztanunk.

A kalapos (nagy) gombák jelentősége azonban nemcsak az emberi táplálkozásban növekszik, hanem a fák, sőt az erdők megmentésében is. Különösen napjainkban, amikor a klímaváltozás, a talajpusztulás és a károsítók növekvő száma miatt egyre veszélyeztetettebbek az erdők. A nagygombák fákkal alkotott közössége, ami a micéliumok, azaz gombafonalak révén jön létre, számos előnnyel jár az erdei fákra nézve. Javítják a nitrogén-, kálium- és foszforellátásukat, megkönnyítik a nyomelemek fölvételét, a gyökérrendszer (illetve felszívó öv) megerősítésével pedig erőteljesebbé válik a fák növekedése, s jobban tűrik a szárazságot is. A szimbiózisra alkalmas gombák micéliumainak nagyüzemi előállításával egyértelműen növekszik az erdőtelepítések eredményessége, és vannak példák arra is, hogyan sikerült gombaszövedékkel egy-egy pusztuló, több száz éves fát megmenteni.

FOTÓ: JEAN-YVES GROSPAS, AFP/BIOSPHOTO