Kegyetlen játszma

A világhálón terjedő kép sokkoló: hatalmas szürke elefánt fekszik az oldalán. Színével jól simul a környezetébe, csupán a feje piroslik. A vértől. Persze, hiszen az ormányával együtt az agyarait brutális kegyetlenséggel vágták le róla. Ezért kellett elpusztulnia. A  húsára már nem is tartanak igényt, marakodjanak rajta a dögkeselyűk.

Amíg lószar van, eddig veréb is lesz – tartja a népi bölcsesség. S  milyen igaz ez az elefántcsont-kereskedelemre: ameddig a világon az elefántcsontból készült faragványok birtoklása is a gazdagság fokának egyik mércéje, addig kereslet is lesz iránta.

Egy kilogramm nyers elefántagyar ára 750 dollár, s mivel egy elefánt agyarainak súlya átlagosan 5 és fél kiló, ezért valamivel több mint 4 ezer dollárnyi (bő egymillió forint) haszon lehet egy állat meggyilkolásán. A legelvetemültebbek azért is lövik az elefántot, hogy a számuk csökkenjen, s ezáltal a raktárkészletük értéke növekedjék.

Ameddig tehát kereslet van az elefántagyarra, legyilkolják az ormányosokat. A tapasztalat szerint nincs az a vadőr, de akár hadsereg sem, amelyik ezt megállítaná: 2010–2012 között százezer elefánt veszítette életét az agyarai miatt. A  vadőrök is tehetetlenek, sőt az orvvadászok ellenséget látnak bennük, ezért gyilkolják őket is: az utóbbi tíz évben ezren vesztették az életüket az orvvadászokkal vívott küzdelemben.

Tapasztalhatók azért kedvező jelek is az elefántok életéért vívott csatában: ha szép lassan is, de a közvéleménynek – szeretném írni, hogy a közfelháborodásnak, de ez sajnos túlzás lenne – csak-csak sikerül rábírnia az érintett államokat az elefántcsont-kereskedelem visszaszorítására. Három évvel ezelőtt például az Egyesült Államok tiltotta be a kereskedelmét. Birtokolni lehet, de eladni már nem. Ez is valami, örüljünk ennek is.

Ugyancsak kedvező jel, hogy a délkelet-afrikai Malawiban 2016- ban 2,6 tonna elefántcsontot égettek el – ekkora súlyú agyar 761 elefánt életébe került. A délkelet-afrikai ország legfelsőbb bíróságának ítélete nyomán született megsemmisítésnek akár üzenetértéke is lehet az orvvadászok és az elefántcsonttal illegálisan kereskedők számára: mindent azért ők sem tehetnek meg. Pedig szeretnének: Malawi volt például az egyik állomása a Délkelet-Afrikából származó, több mint hattonnás szingapúri fogásnak. Vélhetően azonban nem vagy nem csupán a délkelet-ázsiai miniállam lehetett a több ezer elefántból származó agyargyűjtemény végcélja, sokkal inkább Kína. Ugyanis a papíron a kommunizmust hirdető, amúgy hatalmas magánvagyonokat felhalmozó polgárok országában nincs gátja az elefántcsont kereskedelmének. Bár 2025-re ígérik a megszüntetését, ám az odáig vezető útnak még a halvány jelét sem mutatják. A fehér aranynak is nevezett, 70-80 tonnányira becsült elefántcsontkészletét a kínai állam fokozatosan kiárusítja a faragványokat készítőknek, akiknek a munkáit a tehetősek – az ékszerekhez, festményekhez hasonlóan – értékmegőrző befektetésként is vásárolják.

A kormányok erőtlen intézkedéseit maga a természet igyekszik pótolni: egyre kevesebb elefánt növeszt agyart, s azok is egyre kisebbek. A természet sok csodára – vagyis az ember számára megmagyarázhatatlan jelenségre – képes. Az elefántok rendkívül intelligens állatok, ám vélhetően nem tudatosan védekeznek az agyarnélküliséggel a pusztításuk ellen. Csapán arról lehet szó, hogy az agyaros elefántok folyamatos kilövésével az agyarnélkülieknek nyílik módjuk a szaporodásra, s így nagyobb esélyük az emberi őrület túlélésére.

A téma érzékletes összefoglalója Az elefántagyar játszma (The Ivory Game) című film, amit január végén vetítenek a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.

FOTÓ: WELLCOME COLLECTION, MARTIN HARVEY, AFP/CULTURA CREATIVE