Látszólagos nyugalom

Nagyjából háromszor kell nagy levegőt vennem, erőt gyűjtenem, hogy beöltözzek és kimenjek a kertbe. Jó lenne bent, a melegből kibámulni a havas tájra, nézni, ahogy az ablakkeretre rögzített hőmérőn reggel kilenckor is még mínusz hét fokot mutat a kékre színezett szesz – de nem lehet! Állataink éhesek, szomjasak, menni kell. Ez a belső erő nagyjából úgy működik, mint amikor az ember gyerekei még kicsik voltak, s minden gyanús hangra ugrani kellett. Most is ez a belső kényszer mozgat, amikor a teraszra kilépek, s kecskénk és disznaink felfigyelve a motozásra, máris megszólalnak. No, ilyenkor nem lehet a fület becsukni, úgyis hiába, mert a hang belülről jön: a gondoskodás, a törődés törvénye mozgatja meg a gazdát. S bizony, télen kétszer annyit kell tenni állatainkért, mint amikor nem fagy. Főként a napi kétszeri fordulóval kivitt, 40 liternyi langyos víz tornáztat, s bizony nem is fázom már, mire kiérek az istállókhoz. Aztán, mikor körülnézek az ólakban, a baromfiudvaron, megnyugszom: nincs semmi baj, a disznók, malacok, tyúkok, kacsák, a kecskénk kibírták a mínusz 21 fokos éjszakát. Persze éhesek, mert ilyenkor mindenki enne, fűtené a testét bármi áron. S ez így van jól, hát etetünk, hiába tudjuk, hogy ilyen cudar időben nem sokat gyarapodnak a jószágaink. S ennek ellenére – meg annak, hogy az év egyik legsötétebb időszakából tipegünk lassan kifelé – örömmel vesszük számba az eredményeket. Ha lassan is, de híznak a malacaink, a január végén levágásra szánt hízóink is egyre nagyobbak, tyúkjaink pedig egyenesen ellentmondanak minden tudománynak: alig több mint napi 8 órás napfény és az igazi téli hideg mellett 8–11 tojást gyűjtök be alóluk, holott 13 tyúkunk termel csupán.

Hogy meddig tart a normális tél? Hűséges olvasóink emlékezhetnek rá, hogy pézsmarécéink egyfajta időjósként is működtek az elmúlt években. Amikor hideg január volt várható, bizony későn kezdték a tojásrakást, ha pedig meleg, akkor korán. Nos, január első hetéig nem találtam egyet sem – igaz, a gácsérunk már aktív házaséletet él.

Ugyanakkor nem aktív a kert többi része: fáink, bokraink téli mély álmukat alusszák. Mondhatni, hála Istennek, s remélhetően elkerüljük az utóbbi években gyakorta előforduló idegeskedést: nem kell azon rágódni, hogy a meleg január, február milyen károkat okozhat, ha túl korai lesz a virágzás, aztán majd jön rá a termést pusztító fagy. Eddig minden rendben, s talán a kitartó hideg megtizedeli a tetvek, kabócák és poloskák kolóniáit is. Ez már három hónap múlva kiderül.

Látszólagos a Szabad Föld Kertje álma, mert még hozza nekünk a termését: a póréhagyma, a brokkoli utolsó termései, a zeller friss zöldséget adnak konyhánknak. De él más is, bár pihen: a tél előtt elduggatott, mára már kis leveleit nevelő fokhagymánk. Kicsit arrébb pedig két kis halomban tombol az élet: a komposztáló és a trágyadomb melegében.

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELE