Eltűnőben a vadmacska

Viszonylag jelentős volt a Keleti-Kárpátokhoz tartozó Tisza menti ártéri erdők állománya is, mint ahogyan a Vajdasághoz, illetve a Duna árteréhez kapcsolódó területeken is számottevő arányú vadmacska élt. Népessége az elmúlt évtizedekben csökkent és egyre inkább keletre tolódott, a Dunántúl jelentős részéről már el is tűnt. Állománya erősen megfogyatkozott a Duna alsó szakaszán, a gemenci részen is, ahol átfogó vizsgálatba kezdtek a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai, hogy pontos képet kapjanak az ottani állományról. Ennek részeként arra az alapkérdésre is szeretnének választ kapni, hogy egyáltalán létezik-e még a körzetükben a vadmacska genetikailag tiszta formája, vagy a már ott élő népesség minden tagja a házi macskákkal keveredett hibrid.

E kistermetű (4–6 kiló közötti súlyú) ragadozó Európában, NyugatÁzsiában és Afrikában honos. Nem úgy, mint egyik alfaja, a házi macska, amely jelen van minden lakható kontinensen, s melynek fajtáit alkalmanként megismertetjük majd az olvasóval. Eredeti élőhelye az ember által kevéssé látogatott, kiterjedt fásbokros erdők, amelyekhez vadászterületként nagyobb rétek, tisztások is tartoznak. A napjaikban gyakran telepített aljnövényzet nélküli akácos, nyaras erdőket messzire kerüli, mint ahogyan a gyakran látogatott erdőrészeket is, minthogy félénk és óvatos. Ráadásul éjszaka vadászik, a nappalt sziklaüregek, elhagyott rókakotorékok védelmében vagy magas fák ágain tölti. Egerekkel, pockokkal, hüllőkkel, halakkal táplálkozik, de szükségből a rovart is megeszi. Magányos állat, a nemek csak a szaporodási időszakban találkoznak. Színe szürkésbarna, testformája állandó (nem úgy, mint a házi macskáé, amelyik számtalan szín- és alakváltozatban létezik). Hazánkban fokozott védettséget élvez, eszmei értéke 250 ezer forint.

FOTÓ: PHILIPPE CLEMENT, AFP/BELGA MAG