Falu a Szernye-mocsár szélén

Két éve jártunk erre legutóbb. Már akkor is hitvány állapotban voltak a város útjai, s a közben eltelt időben még rosszabb lett a helyzet. S ez a valamikor virágzó városka is egyre nyomasztóbb. Bereg vármegye egykori székhelye már a szovjet időkben sem volt sorolható a legvidámabb, legbarátságosabb városok közé, de mióta Ukrajnához tartozik, hónapról hónapra szürkébb, elhanyagoltabb. Elhagyott, omladozó gyárak, koszos, zsúfolt cigánytelepek, csapzott kutyafalkák, a főtéren menetelő, „Kifelé a magyarokkal!” jelszavakat üvöltöző ukrán soviniszták… Nem csoda, hogy aki csak teheti, menekül innen. A még húsz éve is teljesen magyar településen az arányuk mára alig haladja meg az ötven százalékot.

Beregszász és Munkács (vára képünkön) közt harminc kilométer a távolság. Szinte végig magyar falvak szegélyezik az utat. És egy gyönyörű, a híres gúti erdő – nem tévesztendő össze a Debrecen melletti nagy guthi erdővel! –, ahol az év minden szakában gombászokat lelni. Bóklászik is pár alak a kőrissel vegyes tölgyesben, de nem gombát, hanem kárpáti sáfrányt és tőzikét gyűjtenek. Itt még nem védett egyik sem, így szedik is sokan és viszik a közeli piacokra, ahol 100-150 forintért búzakévényi csokrokat adnak.

Az út derekán hosszan elnyúló falu, Gát majd’ minden háza előtt kirakodóvásár. Helyben font seprűt, vesszőkosarat, házi befőttet, savanyúságot árulnak. Legutóbb már megkóstoltuk, ezen felbuzdulva most is veszünk egy ötliteres savanyított paprikát, egy első osztályú tábla gáti füstölt szalonnát. Száz-százötven évvel ezelőtt nemcsak füstölt szalonnát, hanem füstölt halat is vásárolhattunk volna, mert Gát a híres Szernye-mocsár szélén fekszik. Többször megfordult itt Herman Ottó is, aki így írt róla: »Méltó társa az Ecsedi lápnak a Beregben terjengő „Szernye", melynek fő csíkászhelyei Nagy-Bereg mezőváros és Derczen falu; mind a kettőt javamagyarság lakja; „rekesztő" népek, és – a mint ez már a magyarság természete – bemondogatnak egymásnak: péld. hogyha Nagy-Bereg város, akkor a légy is madár!«

A mocsárból persze nem maradt semmi, mint ahogy azok az apró sírhantok is rég elsimultak már, melyek alatt magyar fiatalok nyugodnak. Az első világháború után a Sopron megtartásában nagy szerepet játszó Rongyos Gárda tagjai, főleg soproni egyetemisták és tarpai, csarodai, beregdaróci fiatalok, akik 1938 őszén átszivárogva a Csehszlovákiához tartozó Kárpátaljára, szabotázsakciókat követtek el, hogy megkönnyítsék a később oda bevonuló honvédség helyzetét. Több sikeres akció után azonban tankokkal, repülőkkel megerősített cseh reguláris alakulattal kerültek szembe, és súlyos veszteségeket szenvedtek. Az elfogott gárdistáknak sem kegyelmeztek. Volt, akit nyomban agyonlőttek, másnak a karját két deszka közé kötötték, s mert nem vallott, közönséges fűrésszel levágták.

Jó késő lett már, mire feltűnt a munkácsi vár, a szállásunkat is megtaláltuk. Elővettük a gáti paprikát és szalonnát, de nem igazán estek jól az annyira várt falatok. Az útközben látottakon meg a hányatott sorsú Kárpátalja múltján és jövőjén rágódtunk.,

HABIK CSABA FELVÉTELE