Szöllősi-Nagy András: „A víz össze is köthet, nem szükségképpen konfliktus forrása.”

– Előrejelzése nem éppen szívderítő. Miért ilyen nagy a szerepe a víznek a klímaváltozásban?

– A jelenség viszonylag könnyen megérthető, ha arra gondolunk, hogy a nagyobb hőmérséklet a légkörben több párolgást okoz, tehát megnő a felhőképződés valószínűsége, így nő a csapadék mennyisége, majd a lefolyás is, tehát gyakoribbak lesznek az árvizek.

– Ez egyértelmű, de miért lesznek nagyobb területen és hosszabban tartó aszályos időszakok?

– Azért, mert az édesvíz mennyisége a Földön állandó. Ha tehát a lefolyás bizonyos területeken megnövekszik, akkor másutt csökkennie kell.

– Ha ez a bonyolult jelenség a fenti néhány mondatba leegyszerűsíthető és bárki által átlátható, akkor a döntéshozók miért nem ennek megfelelően cselekszenek?

– Nekünk, kutatóknak „könnyű” dolgunk van, mivel a számok, jelenségek, megfigyelések makacs dolgok, a belőlük levont következtetések törvényszerűségekké válnak. A döntéshozók viszont politikusok, akiknek a társadalom állapotát, változásra való hajlandóságát is figyelembe kell venniük.

– Ön minek tartja magát inkább?

– Nem vagyok politikus, bár elég sokat foglalkoztam globális vízpolitikával. Az ENSZ-ben majd’ három évtizedig dolgoztam az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának igazgatójaként, majd később rektorként a szakterületemen. A legmagasabb nem politikai szinten szolgáltam. A politikusok fölöttem kezdődtek.

– Mi késztette arra, hogy elismert tudósként az Egyesült Nemzetek Szervezetének ezt a tisztségét megpályázza?

– Alapvetően egy bangladesi élményem. A Meteorológia Világszervezet megbízásából ott dolgoztam a nyolcvanas években a Gangesz–Bramaputra–Megna vízrendszer árvízi előrejelzési matematikai modelljén. Egy alkalommal hatalmas mennyiségű víz közeledését észleltük, ami aztán a fél országot el is öntötte. Egyrészt a himalájai olvadás következtében a hegység vizét levezető folyók kiléptek a medrükből, másrészt a Bengáli-öbölben tomboló vihar felnyomta a tenger vizét.

– Semmit sem lehetett tenni az árvíz ellen?

– Sajnos nem sokat. Tudtuk, hogy mi fog bekövetkezni, de nem tudtuk a lakosság értésére adni. Szórólapokat dobtak le a falvak lakói közé, hogy keressenek magaslatokat – miközben az ország lakóinak túlnyomó többsége nem tudta elolvasni a szöveget! Amikor a baj megtörtént, helikoptereket küldtek, ám közülük több lezuhant az iszonyatos viharban. A szomorú mérleg: egyetlen éjszaka több tízezer áldozat.

– Ön pedig úgy érezte, ki kell lépnie a tudósok elefántcsonttornyából…

– Elefántcsonttoronyban addig sem éltem, de valóban, keresni kezdtem a hatékony cselekvés lehetőségét. Azon az éjszakán ugyanis rájöttem, hiába a sok mérési eredmény, számítási bravúr, a víz alapvetően mégiscsak társadalmi kérdés, így tehát politikai is. Különösképpen a nemzetközi vízgyűjtők esetében. Az ENSZ-ben ezek megoldásához igyekeztem hozzájárulni.

– Említene olyan konfliktust, amelynek a feloldásában részt vett?

– Emlékezetes volt például Etiópia és Egyiptom nézeteltérése a Nílus vizének megosztásáról. Az etiópok víztározókat építettek a Nílus felső szakaszán, mondván, valójában miért is engednék kifolyni az országukból a vizet, amikor arra nekik is szükségük van. Ez persze az egyiptomiaknak gondot okozna.

– Azt mondják, Egyiptom a Nílus nélkül nem létezne.

– Ez pontosan így is van. Azonban lehetséges köztes megoldást találni, nevezetesen, hogy a tározót lassabban töltsék fel. Ebbe a kompromisszumba az alvízi partner is beleegyezni látszik. Hasonlókat tapasztaltam az izraeli–palesztin konfliktusok idején is. A vízigazgatók mindkét oldalról egyaránt naponta felhívták egymást, hogy egyeztessenek a vízmegosztásról. A víz össze is köthet, nem szükségképpen konfliktus forrása. A vízdiplomácia egyre fontosabb lesz, hiszen a növekvő létszámú emberiség negyven százaléka nemzetközi vízgyűjtőkön él, ám a vízkészlet, amelyen osztozniuk kell, nem változik.

– Visszatérve a klímaváltozásra: a legfrissebb előrejelzések szerint, ha a jelenlegi irányultság megmarad, 10-12 év múlva visszafordíthatatlanná válik a felmelegedés.

– A klímaváltozás akkor lesz megfordíthatatlan, ha az évszázad végére nem tudjuk két Celsius-fok alatt stabilizálni a hőmérséklet emelkedését. Ezért kritikus fontosságú a párizsi klímamegállapodás betartása minden ország részéről. Ha valaki azt nem tartja be, saját magának is visszafordíthatatlan kárt okoz, „nemcsak” a világ többi részének. Valóban nem sok idő maradt.

– Mi lesz a gyakorlati következménye, ha nem sikerülne?

– Számos negatív következmény várható. Csak a víznél maradva: említettük, hogy megnő a szélsőségek előfordulásának valószínűsége. Ha a Jeges-tengerbe ömlő nagy szibériai folyók vize két fokkal melegszik, akkor az kikapcsolhatja a Golf-áramlatot. A melegedés folyamatához nagymértékben hozzájárulhat a szibériai, állandóan fagyott talajból kiszabaduló metán is.

Ebből pedig következik a jégsapkák olvadásának gyorsulása, mindennek következménye a tengerek vizének megemelkedése. Az embereknek pedig beljebb kell húzódniuk a tengerpartokról. Gondoljon csak bele, micsoda társadalmi változásokat hoz mindez, hiszen az emberiség 70 százaléka a tengerektől legfeljebb száz kilométerre lakik.

– Európát mintha elkerülnék a szélsőséges időjárási jelenségek.

– A világ más tájaihoz viszonyítva igen, bár érheti meglepetés a kontinensünket is. Tavaly például a franciaországi Aude megyében egy nap alatt héthavi csapadék hullott le. A szomorú mérleg: tizennégy halott. A francia szakma, amely a világ egyik legjobb árvízvédelmét vezeti, értetlenül áll a jelenség előtt: hogyan történhetett ez meg?

– Mennyire érintett a vízválság tekintetében Magyarország?

– Viszonylag jó helyzetben vagyunk, mivel sok az országunkba folyó víz, s valószínűleg attól sem kell tartanunk, hogy visszatartanák azt. A nagyfokú szennyezés miatt más kérdés a víz minősége.

– A vizek minősége egyébként is egyre inkább stratégiai kérdés lehet.

– Valóban, ám ebben magunknak okozhatjuk a legnagyobb kárt. A világon a nem fagyott édesvizek kilencven százaléka a felszín alatt található. Óvakodnunk kell tehát a szakszerűtlen fúrásoktól, ami által a szennyeződés a mélyebben található tiszta vizekbe kerülhetne.

– A harmadik világban sokan mondják, hogy mi innen, Európából csak ne papoljunk a vizeket megtartó erdők kivágása ellen, amikor mi azt már rég megtettük.

– Ebben van igazság, ám bizonyos tekintetben mégis álságosak ezek a kijelentések, ugyanis a hangoztatóit nem a vizek védelme vezérli, hanem néhány oligarchatársuk gazdagodásának lehetősége a kivágott erdők által. Az viszont biztos, hogy az utóbbi háromszáz évben az európai gyarmatosítók sok kultúrát, társadalmat tettek tönkre a harmadik világban, ami miatt sok törlesztenivalónk van...

Névjegy

„Amikor elértem a tizennyolcadik életévemet és pályát kellett választanom, döntöttem: nem festőművész leszek, hanem vízmérnök. A festéshez ugyanis hiányzott a tehetségem, egy újabb középszerű művészre pedig már nem volt szüksége a hazának.” Így vall Szöllősi-Nagy András a pályaválasztási dilemmájáról. A vízhez való vonzódása valamikor 15 éves korában kezdődött, amikor Bakonynánán, a Gaja-patak mentén diákmunkásként a talaj nedvességét mérte a minél pontosabb árvízi előrejelzés érdekében. A Műegyetemen olyan neves professzoroktól tanulta a tudományokat, mint Bogárdi János, Salamin Pál és Kontur István. Az egyetemről a Vízügyi Tudományos Kutatóintézetbe vezetett az útja, hogy számos hazai és nemzetközi kutatásban vegyen részt, míg végül 39 évesen az ENSZ vízügyi szakmai szervezetének lett a vezetője Párizsban. Bő két évtized múltán a hollandiai Delftben öt évig tanított az UNESCO-egyetemen, ahol közben rektor is volt. Mindeközben a franciaországi magyar művészek alkotásainak gyűjtőjeként nem hagyott fel az érdeklődése a festészet iránt sem. A festőművész feleségével közösen felépített gyűjteményük kiállítása a fővárosi Bibliamúzeumban a nyár végéig látható.