Fogyasztás – határok nélkül

Az élelmiszer-pazarlás mértéke minden képzeletet felülmúl: évente több mint másfél milliárd tonna végzi a kukában. Egészen pontosan a kidobott élelmiszer egy része el sem jut odáig: elsősorban a kevéssé fejlett gazdaságú országokban a megérett zöldség, gyümölcs, gabona egy része a földeken marad, a megtermelt hús már az elszállításra is alkalmatlanná válik.

Nem kell messzire utaznunk ilyen látványért, az idén Magyarországon például a jó baracktermés miatti panaszkodást hallgattam az egyik gazda szájából: az alacsony felvásárlási árak miatt a termése egy részét le sem szedte. A szállítási veszteség a következő szem a pazarlási láncban.

Gyermekkoromban gyakran csodálkoztam, amint az aratás idején a traktor után erősített pótkocsiról csorgott ki a búza, kukorica. Ennek elkerülésére a gazdák mifelénk ma már ügyelnek. A szállítási veszteség is inkább a feltörekvő országokat érinti a hűtés hiánya, a nem megfelelő csomagolás okán.

Ami inkább bennünket jellemez, az a kereskedelmi és fogyasztói pazarlás. A nagy áruházláncok mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél többet vásároljunk. Ha többet teszünk a kosárba, az áru darabját sokszor olcsóbban kapjuk meg – jóllehet, mivel nincs rá szükségünk, végül kidobjuk, így összességében többet költöttünk rá, mintha nem engedtünk volna a csábításnak.

Segít az élelmiszerbank Magyarországon a világ élelmiszer-pazarlásának körülbelül egy ezreléke keletkezik. Innen közelítve ez a mennyiség nem tűnik soknak, ám ha számszerűsítjük – évente 1,8 millió tonna –, akkor elképesztően nagy. A felesleg egy része a nagy áruházláncokban keletkezik. A kereskedőket szigorú szavatossági idő kötelezi arra, hogy csak olyan élelmiszert forgalmazhatnak, ami még „nem járt le”. Ez egyfelől jó, hiszen bizonyosan azt a minőséget kapjuk, amit elvárhatunk a pénzünkért, viszont az el nem fogyott, ám a polcokról már levett élelmiszer egy része fogyasztásra még teljes mértékben alkalmas. Ma már a jogszabályok lehetővé teszik, hogy ez az élelmiszer eljusson azokhoz, akiknek a kellő mennyiségű élelem megvásárlása nehézséget okoz. Ezt a feladatot vette magára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Működésének alapelve, hogy a fogyasztásra alkalmas élelmiszert ingyenesen átveszi a csatlakozott élelmiszer-forgalmazótól, szükség esetén raktározza, majd átadja a rászorulóknak. Az egyesülettel szerződést kötött önkormányzatok, egyházak, egyesületek a kereskedőtől közvetlenül is átvehetik az élelmiszert és kioszthatják. A tevékenység egyszerre karitatív, s egyben a környezetet kímélő is: a megtermelt élelmiszert nem kell megsemmisíteni. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület az elmúlt évben 350 partnerszervezeten keresztül 300 ezer embernek juttatott el ingyenesen több mint 11 ezer tonnányi élelmiszer-adományt, összesen 6,5 milliárd forint értékben.

A kereskedelem pazarlásának a másik oka a frissesség-mánia. Lehetőleg mindig minden legyen friss: a pékáru ropogós, a sárgarépa kőkemény, az almán még csak véletlenül se látszódjék a barnulás legkisebb jele sem. Mert ha mégis, akkor nem vásároljuk meg. A kereskedő nyakán maradt áru pedig végül a megsemmisítőben végzi, illetve egy része mostanában már a rászorulóknál.

A legnagyobb pazarlók azonban mi, fogyasztók vagyunk. Ha megtehetjük – megdolgoztunk érte, megérdemeljük jelszóval –, bőséggel pakolunk a kosarunkba, aztán ha nem fogy el, legfeljebb kidobjuk. Mint annyi minden, az élelmiszer megbecsülése is általában a gyermekkorunkban dől el.

Nemrég egy vidéki iskolában jártam, ahol bevezették a bioélelmezést. Véletlenül belenéztem a szemetesbe, ahol jókora szalámis zsömle pihent, mindössze egyetlen harapásnyi hiányzott belőle. A gyermek a szülői magatartás, hozzáállás tükre: ha otthon megszokta, hogy ne pakoljon feleslegesen a tányérjára, s amit kiszedett, azt meg kell ennie, akkor az elkészített étel egy része nem moslékként végzi.

S nem csak azért, mert sokaknak sok verítékébe került, amíg az az étel elénk került, hanem azért is, mert sokaknak kevés jut, ráadásul az élelmiszernek nemcsak a megtermelése, hanem a megsemmisítése is terheli a környezetet. Az Egyesült Nemzetek Szervezete kimutatása szerint az üvegházhatást okozó gázok keletkezésének nyolc százalékáért az élelmezési hulladék a felelős.

Ha a mostani irányultság folytatódik, a következő évtized végére az elpazarolt élelmiszer a bevezetőben említett mennyiség jelentősen megnövekedik, és eléri az évenkénti 2,1 milliárd tonnát. Ez naponta több mint 5,7 millió tonna, vagyis az elfogyasztott élelmiszer egyharmada. Igazságosabb elosztás, tudatosabb fogyasztás esetén ez a mennyiség bőven elegendő volna az alultápláltság felszámolására.

Kevesebb hulladék, kisebb veszteség Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem letéteményese Magyarországon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A közelmúltban útmutatót állított össze az ipar, a kereskedelem, a vendéglátás és a civilek részére: miképpen tudnák megelőzni, de legalábbis mérsékelni a pazarlást. A Nébih honlapjáról is letölthető kiadványok jól felhasználható gyakorlati tanácsokat is tartalmaznak, rámutatva a kiváltó okokra: ezek az élelmiszeriparban a csomagolás, a szállítás, a minőségi követelmények és az esetleges technikai üzemzavar. Az „eredmény” pedig csupán itt 1,2 millió tonna elpazarolt élelmiszer. A kereskedelmi pazarlás okai között éppen úgy megtaláljuk a tudás, mint a megfelelő kezelés és tárolás hiányát. A vendéglátásban, az iskolákban és a kórházakban a tudatosság hiánya, a rosszul felmért adagok a pazarlás legfőbb forrásai. A civilek részére készített kiadvány a talányos másodszüret alcímet kapta, a füzet tartalmából kiderül, hogy a kistermelők számára tartalmaz hasznos tanácsokat a pazarlás elkerülésére. Esetükben az időjárás kiszámíthatatlansága, a munkaerőhiány, a korszerűtlen gépek és a kereskedők sokszor irreális elvárásai vezethetnek pazarláshoz.