Egy jelképes madár alakja és a hagyomány

Az amerikai kongresszus 1872. március 1-jén szavazta meg a Yellowstone Nemzeti Park felállításáról szóló javaslatot. Új műfajt teremtett a természet s annak gyermeke, az ember viszonyában. Földrészünkön még 37 évet várat magára, amikorra Skandináviában felcsendül a himnusz, s itthon is fél évszázad múlva indul munkába az első ranger a Kis-Balatonnál. A kócsagőr, aki ugyanabban az évben született, amikor a világ első nemzeti parkja az USA-ban.

Szikla Gábor a Kis-Balatonon 1886-ban még száz párra becsülte a kócsagok számát. Ez volt a téma első tudományos ismertetése. Aztán egy évtizeddel később már csak hét madárpár telepedett meg az avas nádas ölén. Ekkor állott munkába Gulyás József Kis-Balaton-őr, vagy más néven: kócsagőr.

Hosszú út vezetett a gyakorlati természetvédelem csónakjának útra bocsátásáig. Ugorjunk is vissza a XIX. század végére!

„Nem tudom biztosan, 1886-ban vagy 1887-ben boldogult Serák Károly barátommal, az Állatkert akkori igazgatójával lementünk Vörsre kócsagvadászatra, kócsaggyűjtésre” – emlékezett vissza majd negyven esztendővel később dr. Madarász Gyula (1858–1931).

A neves ornitológus, természettudós és festőművész napokig bújta társával, a budapesti állatkert igazgatójával az akkor még szinte érintetlen nádrengeteget. Egy-egy lövés után százszámra keltek fel a nemes kócsagok, hogy mint nagy fehér felhő, mind magasabbra szállva eltűnjenek. A repülni nem tudó fiatalokból rövid idő alatt nagy mennyiségű „csereanyagot” gyűjtött Serák Gyula (1835–1905), hisz – a visszapillantás szerint – akkoriban mi láttuk el fél Európa állatkertjeit kócsagokkal. Ily módon is tovább fogyatkozott a pusztuló állomány.

Ekkoriban a Madarász Gyula–Herman Ottó–Chernel István trió irányította és emelte nemzetközileg jegyzett szintre hazánk madártani kutatásait. Erre az együttműködésre utalt Madarász István a Kócsag című folyóirat első, 1928-as számában: „Pár évvel később, mikor Herman Ottóval ugyancsak a Balaton mellett, Tótszentpálon voltam, ugyancsak gazdag kócsagfészektelepeket figyelhettünk meg.” De e sorok írásakor már keserűen állapította meg: földrészünkön alig találnak maguknak fészkelőhelyet, lassan-lassan fogynak, pusztulnak.

Így történt, hogy az opusz megjelenésének évében már csak 28 kócsag tért vissza a Kis-Balatonhoz.

Madarász István hazánk madarait bemutató művében a „nemes kócsag” földrajzi elterjedését Dél-Európától Közép-Ázsiáig határozta meg, téli előfordulási helyként pedig Afrikát és tévesen Indiát jelölte meg.

Majd imigyen fogalmazott: „Magyarországon igen közönséges madár volt, s hajdanában nagyobb nádasainkban mindenütt előfordult. Most, hogy a kultúra innen úgyszólván teljesen kiszorította, állandó lakóhelyéül egyedül még a Kis-Balaton környékét mondhatjuk. Ezen helyen kívül hébe-korban az ország más részein is mutatkozik, de csak vonulása alkalmával. Korán tavaszkor, néha már márczius elején érkezik. Őszi vonulásáról nincsenek pontos följegyzéseink.”