Kígyózó Kiskunság
Az élettani sokféleséget a harmadik évezredben számos veszély fenyegeti. Megóvása: lázadás a modern világ ellen. Mindennapos küzdelem a zöldebb jövőért. Ezért is örvendetes, hogy 2022-ben jól indult az új esztendő a Duna–Tisza közéről érkezett híradással.
„Önkénteseink segítségével összehúztuk a téli időszakra a rákosi viperákat védő ragadozókizáró hálórendszert, hogy elkerüljük a háló- és a tartórendszer jegesedés miatti károsodását. A Rákosivipera-védelmi Központ szomszédságában található rekonstruált gyepre telepített háló célja, hogy az ide visszatelepített viperaállományok megerősödjenek, és elérjenek egy olyan populációméretet, amely már hosszú távon életképesnek tekinthető.
A beavatkozás hatásának nyomon követéséből az derült ki, hogy amióta üzemel a háló, alatta növekedett a viperák egyedszáma a háló építése előtti állapothoz és a környező, le nem hálózott területekhez képest.”
A közösségi médiában január 4-én tájékoztatott erről a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. Mindez a szakemberek munkájába is bepillantást enged. Ám a csúszómászók XXI. századi korszerű fajvédelme a kalandos örökségben gyökerezik.
A hazánkban 1974 óta fokozottan védett állatot ugyanis még 1892-ben kezdte kutatni a korszak ismert kutatója, Méhelÿ Lajos (1862–1953). A budapesti Rákos-patak mellett előforduló egyedeket akkoriban keresztesviperának vélték. A nagy polihisztor, Herman Ottó (1835–1914) azonban 1892-ben két olyan példányra bukkant, amelyekről úgy gondolta, különböznek az általa ismert keresztesviperától.
Méhelÿ Lajos megerősítette kollégája feltevését, és mint Vipera rakosiensist írta le őket. A felfedezés nemzetközi tudományos vitát gerjesztett. George Albert Boulenger (1858–1937), a British Múzeum herpetológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a Méhelÿ Lajos által leírt állatok ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, amely az 1800-as évek közepén Franciaországban és Olaszországban már Vipera ursiniiként ismert volt. A polémia eredményeképpen a magyar tudós elismerte az Antonio Orsini által felfedezett faj elsőbbségét, ezért mint alfajt Vipera ursinii rakosiensisre módosította az elnevezést. A magyar fauna egy új mérges kígyója című tanulmányában így fogalmazott erről: „Egyébiránt a név nem lényeges, a megfelelőbb az idők folyamán majd önmagától fog megállandósulni.”
Csakhogy a történelem kereke a múlt században mély kátyúba zökkent. A Rákosi Mátyás (1882–1971) nevéhez kötődő sztálinista korszak belevájta méregfogát a régi elnevezésbe. A kommunista személyi kultusz idején parlagi vipera néven emlegették. Annak ellenére, hogy az állat élőhelyei nem parlagföldek. Egyedei főként réteken, lápokon, legelőkön élnek. Így szólt bele akkoriban a rendszertanba az oktalan rákosista nyelvpolitika.
De közelebb jutunk a lényeghez, ha ez ügyben Méhelÿ Lajosra és fentebb már idézett opuszára hallgatunk: bárhogy hívják is, „mindenképp érdekes, hogy Magyarországon az eddig ismeretes Vipera beruson és Vipera ammodytesen kívül még egy harmadik viperafaj él”.
