Rajtunk is múlik!

Faként születhetünk újjá. Évente 4 millió hektár erdőt vágnak ki a koporsók készítéséhez, ráadásul a temetők pázsitját is folyamatosan öntözni és műtrágyázni kell. Nem csoda, hogy egyre több embernek fontos: ha környezetbarát módon élt, akkor az utolsó útja is hasonló legyen. Erre kínál megoldást két olasz mérnök. A Capsula Mundi projekt tervezői, Anna Citelli és Raoul Bretzel olyan szerves, biológiailag lebontható temetkezési kapszulát fejlesztettek ki, amely az elhunyt testét tápanyagokká alakítja, majd fát növeszt belőle. Miután a kapszulát elhelyezték a földbe, a tetejére teszik a facsemetét vagy a magokat.

Az elültetett fát a hozzátartozók gondozzák. A feltalálók szerint a holtak nem csak meta­fori­kusan, de fizikálisan is életre kelhetnek, s akár kontaktusba is kerülhetünk velük, hiszen – miként magyarázzák – az átalakulás biológiai ciklusa minden élőlény halálakor egyforma. Ez az a pillanat, amikor bebizonyosodik, hogy mi, emberek is valóban a természet elválaszthatatlan részei vagyunk. A Capsula Mundi ezt az egyetemes értéket kívánja hangsúlyozni: a hamvakból fa sarjad, amely az ég és a föld közötti egységet szimbolizálva jelzi az elhunyt emlékének helyét. Lassanként aztán a fákból erdő lesz, ahol mi magunk is sétálhatunk, megismerve és megértve az élet lényegét, és a soha véget nem érő körforgást.

Laborburger a jövő étele? Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének adatai szerint az élőállat-tartás évente 14,5 százalékkal növeli az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét, míg a farmok fenntartása a globálisan elérhető édesvízkészlet 23 százalékát emészti fel. Ezért minden szakértő azt javasolja, hogy a jelenleginél jóval kevesebb húst kellene fogyasztanunk környezetünk megóvása érdekében.

Bármilyen meglepő, az úgynevezett laborburger – vagyis a mesterséges úton, sejtekből előállított hús kikísérletezése – pontosan száztíz éve zajlik. Dr. Alexis Carrel Nobel-díjas francia fiziológus volt az első, aki 1912 januárjában egy darabka csirkeembriószívet helyezett a vérplazmából és vízből készített tápanyagoldatba, majd betette egy 39 Celsius-fok hőmérsékletű inkubátorba. Két nappal később a sejtek osztódásnak indultak, és egy második szövettenyészet jött létre. A Pet­ri-csészében élő csirkeszív pedig dobogott, a sejtjei ugyanúgy pulzáltak, mint az eredetié.

A kísérlet nagy visszhangot váltott ki, ennek ellenére a 2000-es évekig nem történt jelentősebb áttörés a „műhús” megalkotása terén. Újabb lendületet adott a kutatásoknak, hogy a PETA állatvédő szervezet egymillió dollárt ajánlott fel annak, aki kifejleszti a kereskedelmi forgalomba hozható csirkementes csirkehúst.

Végül 2013-ban a nyilvánosság előtt a tányérra került az első, laboratóriumban növesztett húspogácsa, amely úgy nézett ki, mint az eredeti, bár az ízvilága és az illata hagyott némi kívánnivalót maga után.

A ku­­tatók céklalevet, karamellt, kenyérmorzsát és sáfrányt is adtak az alaphoz, ám a burger ára költséges készítési módja miatt 300 ezer dollárra rúgott. Az évek folyamán ez az összeg gyorsan csökkent, zsírszövetek hozzáadásával az állag is javult, de a kereskedelmi forgalmazásig még mindig nem jutottak el a gyártók. Sokan gondolják úgy, hogy csupán idő kérdése a laborhús elterjedése, mert a mesterségesen előállított élelmiszer elkerülhetetlen lesz a jövőben a népességrobbanás és a környezetvédelem miatt.

Vegán bőr ananászból. Az ananász termesztéséből évente mintegy 13 millió tonna hulladék keletkezik világszerte. Ebben látta meg a fantáziát a spanyol dr. Carmen Hijosa, miután a Fülöp-szigetekről hazatérve tapasztalhatta, mek­­kora a biológiai lábnyoma a bőr előállításának és festésének. Akkor határozta el, hogy valamiféle alternatívát keres. Megannyi természetes anyag inspirálta, beleértve a növényi rostok hagyományos szövéssel való felhasználását.

Olyan új textí­liát akart létrehozni, amely nagy mennyiségben is előállítható, pozitív társadalmi és gazdasági hatást fejt ki, mivel az elszegényedett helyieknek munkát ad, miközben a gyártás folyamán kisebb marad az ökolábnyoma is. Az általa kifejlesztett piñatex nevű anyag legszimpatikusabb tulajdonsága, hogy az alapja mezőgazdasági zöldhulladék, az előállítása nem kíván külön termőterületet vagy hozzáadott energiát, és nem tartalmaz káros vegyszereket sem.

Gyógyszer a tengerben. Va­jon lehet-e gyógyírt találni az óceán­ban az emberiséget fenyegető járványokra, a rákos megbetegedésekre, a krónikus fájdalmakra? És ha igen, hogyan alkalmazhatjuk e forrásokat anélkül, hogy magában a tengerben kárt tennénk? Ennek próbál utánajárni az Algarve – Portugália legdélibb tartománya – atlanti-óceáni partjait vizsgáló biotechnológiai vállalat, a Sea4Us.

A kutatók olyan fájdalomcsillapító kifejlesztésén dolgoznak, melynek alapanyaga a helyi öblökből származna. Arra alapoznak, hogy Algarve partjainál rengeteg tengeri gerinctelen állat ragadt a sziklákba, s mivel nem tudnak mozogni, védekezésképpen speciális mérget fejlesztettek ki. Ezekben a vizsgálatok során olyan vegyületeket találtak, amelyek blokkolják a fájdalommal kapcsolatos neuron-aktív jelet. A tengerbiológusok abban bíznak, hogy az egyszerű tengeri élőlények nem csak fájdalomcsillapításra szolgálhatnak: a fellelhető molekulákból a közeljövőben még számos alapanyag érkezhet az óceánból, amelyek gyógyírként szolgálhatnak modern kori betegségeinkre.