Erdő helyett újságpapír

Kapjunk bakra mi is a fiatal olasz történész, Francesco Giubilei könyvével a batyunkban. Útközben heveredjünk egy fa alá. Érdemes, hiszen a szerző biztosan ül a nyeregben.

A természet megőrzése című, magyarul az MCC Press kiadásában 2022-ben megjelenő könyve: alapmű. Nemcsak a témát járja körül alaposan, de olvasóját is a mély vízbe dobja. Ám mentőövet is nyújt, hiszen jól adatolt és sok idézettel alátámasztott munka ez. Ha mégis összecsapnak az olvasó felett a hullámok, az nem az író hibája. Széles ölelésű témát dolgozott fel, és igényel némi vízi jártasságot, hogy ne merüljünk el a tények tengerében. Mindennek ellenére közérthető, így aztán izgalmas kalandra hívja az érdeklődőt.

Erénye, hogy a zöld gondolatokat hagyja beszélni: nem fukarkodik a szó szerinti citátumokkal. Klasszikusokra vet pászmát. A nagy német filozófus, Oswald Spengler (1880–1936) sorait is előveszi: „A világ mechanizálása veszélyes túlfeszültség állapotába jutott. Megváltozott a föld ábrázata növényekkel, állatokkal, emberekkel egyetemben. Néhány évtized alatt eltűnt a legtöbb erdő és újságpapírrá alakult át. (…) A mesterséges világ átitatta és megmérgezte a természetest.”

Az Ember és gép című mű 1931-ben jelent meg. Időszerűségéből jottányit sem vesztett. Ahogy a Nyugat alkonya lapjai is időszerűek maradtak, melyben a tájat az emberi tevékenység és a természet közös eredményeként határozza meg.

Erre rímel a közgazdász-szociológus Werner Sombart (1863–1941) megállapítása néhány oldallal később: a technika elterjedésének egyik fontos következménye „az élő természettől való elszakadás, ennek eredményeképpen pedig a helyektől, az évszakoktól, illetve a természet ritmusától való függetlenedés”. A német szocializmus című, 1934-ben megjelent kötetében úgy vélekedett, a modern természettudomány nem a természet megismerésén, hanem uralásán fáradozik. Ortega y Gasset (1883–1955) spanyol filozófus is úgy látta akkoriban, hogy az emberi élet visszaszorította a természetet, noha „az ókori ember előtt ott volt az élő, összefüggő, hasadástól mentes kozmosz”.

Hasonló húrokat pengetett itáliai pályatársa, Julius Evola (1898–1974) is Meditációk a hegycsúcson című opuszában. Szerinte a tudomány „elszakította az embert a Föld, a tengerek és a mennybolt hangjától, és létrehozta »a haladás új korszakának« mítoszát.” A gondolkodás és viselkedés arisztokratikus ökológiájának kialakításán keresztül nézett szét. Kárhoztatta a mechanizálódást, a természet kiaknázását. Hamvait a Monte Rosa gleccsere őrzi.

Követője, a fiatalon elhunyt ideológus, Adriano Romualdi (1940–1973) imigyen fogalmazott a zöld kérdésről: „Abszurd lenne, ha a jobboldal meghagyná ezt a témát a baloldalnak, amikor harcának végső értelmét éppen a bolygónk spirituális egyensúlyához szükséges különbségek, egyedi jellegzetességek megőrzése adja, amelyhez a természeti környezet védelme is tartozik.”