A zöld lista elejére törtünk

A táj felett szálló vadmadarakról, kócsagokról és darukról is szólt a Magyarság című napilap 1932. május 22-i cikkében. Három világháborús-forradalmas emberöltő zúgott el azóta a Kárpát-medencén. Ezalatt sok víz lefolyt a szőke folyón.

S mégis büszkén elmondhatjuk: kilencven esztendővel később honunk csaknem egyharmada ter­mé­szetközeli állapotban van. Európai összehasonlításban a zöld lista elején állunk. Nemzeti kincsünk megőrzése pedig már jó ideje az állami természetvédelem hivatása hazánkban.

E feladat újabb stációja volt a Hortobágy és Nagykunság vizes élőhelyeinek természetvédelmi helyreállítását célzó projekt. Rácz András a tiszafüredi átadón e területek feldarabolódásáról beszélt. Arról, hogy mozaikos szétszórtságuk miatt karbantartásuk folyamatos beavatkozást igényel. Mindezek mellett a mostani tájrehabilitáció során egy több ezerhektáros bombázólőtér is megtisztult: ismét birtokba vehették a gazdálkodók, a madarászok és a Hortobágyra látogatók. A természetvédelemért felelős államtitkár szerint az élőhelyek megőrzésének eredményeit azért kell a nagyközönség elé tárni, mert a hazánkról őrzött kép csak így óvható meg a jövendő számára.

E tevékenységet országosan a nemzetipark-igazgatóságok csaknem 1400 munkatársa végzi. Mindennap. Tevékenységük az élőhely-rekonstrukciókra, a vízháztartás javítására, az őrszolgálat fejlesztésére és az állattartási infrastruktúra megteremtésére terjed ki. A nemzeti érában, 2010 óta a nemzetipark-igazgatóságok 85 milliárd forint értékű forrást használtak fel szakmai fejlesztésekre.

Ebből 336 beruházást valósítottak meg, így 300 ezer hektáron javulhatott a természeti környezet állapota. A 2014 óta tartó projektmegvalósítási időszakban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 9 kiemelt természetvédelmi fejlesztésbe fogott mintegy 7,7 milliárd forint támogatás felhasználásával. Ezáltal több mint 5500 hektárnyi védett természeti terület értékmegőrzési feltételei javulnak. Hogy e jellegzetesen magyar vidék mindinkább megőrizze általunk ismert vonásait.

Írásom elején citáltam a Szindbád nagy alkotójának Milotay Istvánt méltató sorait. Ez utóbbi imigyen fogalmazott a Magyarság 1931. május 24-i számában:

„Csendes, álmos pusztai víz volt, alig őrzött meg valamit hatalmas, ősi, vad rokonainak rakoncátlanságából. Soha semmi szenvedélye nem volt, nem akart többet, csak annyit, hogy szabadon ácsoroghasson, csavaroghasson parttalan partjai között, a kákás, ná­das rétek, tocsogók között elfolyva a nagy híd alatt, amelyről a régi betyárnóta azt mondja, hogy:

Debrecennek van egy vize,

Annak Hortobágy a neve.

Arra van egy nagy híd rakva,

Kilenc síkra van állítva.”