Rovarhotel, méhbüfé és darázsgarázs

A Főkert Divíziójának – időközben sajnos eltűnt(etett) – táblája méhlegelőügyben így próbálta eligazítani Budapesten a Gellért-hegyen sétálókat: „Várjuk az éhes beporzókat”. Később a feliratot ügyes kezek átszabták „Várjuk az éhes beborzókat”-ra, pedig azok inkább szomjasak, mint éhesek lehetnek… Még később a „beborzók” alatt megjelent egy tudományos igényű hozzászólás is: „De azok csak virágra jönnek, fűre nem (kalászosra sem); virágokat, virágzó fákat, bokrokat kellene ültetni. A levágott és itt hagyott fű viszont elfojtja az alatta levőt.” Legalulra meg valaki már csak annyit tett mindehhez hozzá: „Hagyd békén a természetet!” De ki? A kertészek vagy a firkálók? A vita nem dőlt el, csak a tábla…

A méhlegelő azért is alkalmas a vidámkodásra, mert messziről (valamint közelről is) pont úgy néz ki, mint egy elhanyagolt, gazos, hogy ne mondjam, parlagfűvel dúsan ellátott gizgaz. A városi ember szemében az ápolt park és a pázsit helyett vagy helyén megjelenő burjánzó gyom és dudva – legalábbis homlokráncolásra adhat okot. Nincs pénze a Főkertnek, és ezért amit nem tud gondozni, oda egyszerűen kiteszi a „Méhlegelő” táblát, aztán ezzel megoldotta a problémát?

– Egy kicsit messzebbről futnék neki a témának. A szárazföldi rovarpopuláció régóta nincs túl jó helyzetben: a tudósok 24 százalékos csökkenést mértek az elmúlt 30 évben, ami 75 év távlatában már 50 százalékot jelent! Pusztulásuk az emberre, sőt magára az emberi létre is veszélyt jelent, hiszen a ma termesztett növényeink több mint 80 százalékának a termése függ attól, be tudják-e porozni ezeket a beporzó rovarok. Egy méhek nélküli világ nagyon más lenne, és alapjaiban változtatná meg az emberi életet.

A méhek a világon a legfontosabb beporzók: annak az ételmennyiségnek a harmadát, amit megesz az emberiség, ők termékenyítik meg. A növényi szaporodás hozza létre a táplálékhálózatok alapját, gyakorlatilag a földi élet fenntarthatóságát. Európában csaknem 2000 rovarfaj látja el a beporzást, közülük a legfontosabbak a méhek – mondja Bajor Zoltán, a Főkert természetvédelmi és erdőkezelési osztályának vezetője, aki – ha már méhlegelőről beszélünk – egyike a legelésző méhek pásztorainak…

– És akkor itt, a Gellért-hegyi Sánc utcában mentjük meg a méheket?

– Szerencsére nem csak itt: csupán csak a fővárosban már majd’ három tucat helyen létezik méhlegelő. Az akció tavaly indult Vadvirágos Budapest néven, akkor 28, átlagosan egy-egy hektárnyi mintaterülettel kezdtünk, ezek száma idén néggyel nőtt. Méhlegelő működik például a fővárosban a Tabánban, a BAH-csomópontban, az Óbudai-szigeten, de az Országzászló melletti parkban, sőt a Könyves Kálmán körút–Soroksári út–Mester utca közötti szakasz rézsűjén is. Hatásukra már egy év alatt megsokszorozódott a növények és az állatok száma a vadvirágos réteken: 2-5-szörösére nőtt az élővilág.

Az idén három védett és egy fokozottan védett növény jelent meg a méhlegelők egyikén, köztük a hazai természetvédelem zászlós faja, a méhbangó; erre annyira vigyázunk, hogy még a kerületet sem merjük elárulni, hol bukkant fel. Mellette két védett növény, a Duna-völgyi csillagvirág és a budai imola is váratlan visszatérő. És ha felnéz az égre, fecskéket is láthat: őket is idecsalják a rovarok. Nagyon sok állat nagyrészt vagy kizárólag rovarokkal táplálkozik, ilyen például a legtöbb énekesmadár, a denevérek, a gyíkok és a békák – a méhlegelő nekik is fontos táplálékforrás lehet.

– Hogyan csináljunk méhlegelőt?

– Kialakítása nem olyan bonyolult feladat, összességében a jól fésült, gyakran nyírt gyepek helyett vadvirágos réteket jelent, amit úgy érhetünk el, hogy a fűnyírás helyett évente 1-3-szor kaszálunk, vagyis hagyjuk a virágokat fejlődni. Így ezek a kevésbé bolygatott helyek, zöldterületek élő- és táplálkozóhelyet nyújtanak a rovaroknak. Ha tehát elhagyatottabbnak tűnő zöldterületet látnak a fővárosban, ne szidják azonnal a zöldterület-fenntartókat: csak a rovaroknak és a növényeknek akarnak jót.

– Pedig az interneten áradnak az ironikus bejegyzések: „Vadtoklászos méhmiazanyám”; „A rendezetlenség, na meg a kullancsok állatra, emberre”; „És milyen jó, amikor egy vagyont kell kifizetni az állatorvosnak, hogy kiszedje a kutya füléből, orrából vagy a talpából a toklászt”. Hiába, no, a hálátlan közvélemény nem mindig érti meg a korszak zsenijeit…

– Persze nem kell azonnal méhlegelőben gondolkodni, kezdhetjük egyszerűbb méhbüfével is. Számos jó példa adódik Bécsből, Londonból, Berlinből vagy éppen New Yorkból. A városok megfelelő élőhelyet nyújtanak a méheknek, parkok, fasorok, út menti virágágyások, virágládák biztosítják a folyamatos nektárforrást. Dr. Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium épületének tetején elhelyezett kaptárakba telepített krajnai méhcsaládot. A miniszteriális kaptárban 50-60 ezer méhegyed dolgozik. Ezek az élőlények nemcsak a növények beporzását végzik el a nagyvárosi környezetben, hanem gazdasági hasznuk is van: egy háztetőn vagy egy erre alkalmas helyen tartható 1-2 méhcsalád által évente akár 10-20 kilogrammnyi mézet is meg lehet termelni. Ez a mennyiség pedig egy család szükségletét bőven fedezi, ráadásul egy városban olyan virágokkal is találkozhatnak, amelyek nektárjaiból az általuk előállított méz igazi kuriózumnak tekinthető.

– Komolyan gondolja ezt az erkélyméhészkedést?

– A legkomolyabban. Bárki kiveheti a részét abban, hogy Budapesten egyre több méh lehessen, és növekedjen a biológiai sokszínűség. Ültethetünk vadvirágokat és nektárdús növényeket, akár csak az erkélyünkön egy virágládában, vagy telepíthetünk rovarhotelt. Kereskedelmi forgalomban számos, változatos összetételű vadvirág-magkeverék kapható, melyeket a kert egy ritkábban használt részén elvetve szemet gyönyörködtető, színes méhlegelő rétet hozhatunk létre, de egy minirét, egy „méhbisztró” egy balkonládában, akár a belvárosban is megteremtethető. A rovarhotelek pedig olyan mesterséges tárgyak, melyek az ízeltlábúfajok talajba, korhadt fákba vagy partfalakba fúrt járatait imitálják: nádszálakból, lyukacsos téglákból, bam­busz­rudakból vagy kifúrt farönkökből akár mi magunk is készíthetünk ilyet, de készen is vehetünk rovarhoteleket.

– Hányfajta méh végzi a beporzást?

– Csak Magyarországon 700-800-ra tehető a vadon élő méhfajok száma. Ilyen például a bundásméh, a földi méh, a kövi poszméh, a karcsúméh, a művészméh, a faliméh, a szabóméh, a selyemméh és társaik. Világviszonylatban pedig mintegy 20-25 ezerre becsülik számukat. Nektárral és virágporral táplálkoznak, amit gyűjteni és szállítani tudnak; tulajdonképpen ez a képesség teszi őket a leghatékonyabb beporzókká, hiszen virágról virágra szállva könnyen átvihetik a pollent egyik növényegyedről a másikra.

Búcsúzóul egy szinte hihetetlen, de sajnos igaznak tűnő megállapítás: „Az utóbbi évtizedekben a mezőgazdasági vegyszerhasználat miatt a nagyvárosok zöldfelületei lettek a beporzók ökológiai menedékei”…