Magyar Nyugat

A Kerka a magyar folyók nagy családjában a szegény rokon. Amíg a Tiszával Petőfi, a Dunával Ady és József Attila beszélgetett, a Kerkáról mindeddig megfeledkeztek a költők. Igaz, a Kerka két partján nem tombolt a történelem, e mocsaras-erdős zalai tájat a nagy forgószelek elkerülték” – írta Molnár Aurél (1911–2000), a Magyar Rádió örökös, tiszteletbeli tagja a Szabad Föld 1977. október másodiki számában. 
Nyári hőségben döcögünk felfelé. Rendezett porták, pincékből lett hétvégi házak sorfala között. Tormafölde dombjára hágunk, onnan nézzük a Kerka völgyét. Ameddig a szem ellát: a dimbes-dombos történelmi Zala vármegye zöldül. A trianoni országcsonkítás azonban összekulcsolt kézzel toppan közénk. Ott, túl a szelíden magasló vonulatokon már az elcsatolt vidék. A diktátum délnyugatról egészen idáig tolta a horvát–szlovén–magyar hármas határt. 
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén fürkésszük a távolt. Házigazdánk Bende Zsolt, az intézmény vezetője. Velünk tart a Nyugat-Zala Tájegység vezetője, Magyari Máté is, ő kalauzol minket Letenyén. Az állami tulajdonú állattartó telep és gazdálkodási központnál, mely a nemzetipark-igazgatóság vagyonkezelésében működik. Néhány éve, 2021-ben avatták föl az épületegyüttest. Szép, barna faspalettás ablakszemekkel nézi a szürke marhákat. Mind a negyvenkilencet. A jószágok meg minket. Mint a Harmadik típusú találkozások című filmben a földiek és az űrlények, úgy méregeti egymást a két faj. Pedig jól ismerjük egymást évezredek óta. És mégis. 
No, de hallgassuk tovább a zöld egyenruhás természetőrt! A három éve átadott tanösvényen járunk. Beszél a Mura Menti Tájvédelmi Körzet és a Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum zalai területeinek természetvédelmi fejlesztéseiről. Arról, hogy a legelőterületek folyamatos tisztításával, azok kiterjedésének és eltartóképességének növekedésével folyamatosan fejleszteni kívánják az állatállományt. Hiszen az a cél, hogy a Mura árterére jellemző egykori, mára sajnálatosan megszűnt hagyományos extenzív legeltetéses gazdálkodás újjáéledjen. Ezért volt szükség e letenyei beruházásra. Hallunk még a jövőbeni holtág-rekonstrukciókról és más tervekről is. Ember és környezet közti összhangteremtés jegyében. 
Van új a nap alatt. Ami sárga fénnyel tűzi a homlokunkat a Látófa széttekintőnél. Ha már így perzsel, szóba is hozza Lelkes András az éghajlatváltozást. Zala már nem az ország legcsapadékosabb része. Változik a klíma, s vele a fauna is. Ennek jeleként megjelentek errefelé a mediterrán óriás énekeskabócák. Hazánkban védett, erről persze nem vesznek tudomást a madarak és a hüllők. Halljuk a nászi rovardalt, s ezzel az emlékkel továbbállunk. Elhagyjuk völgybe tekintő úti állomásunkat. 
Felérünk a vétyemi ősbükköshöz. Szinte háborítatlan erdő, ahol a maga természetességében figyelhetjük a gyökeret eresztett erőt, a leheletfinom neszeket. Jólesik az árnyékos ösvény hűse. Megállunk az egyik ötvenméteres jeles fa előtt. Lelke van.