Zuzmók zónájában

Természetvédelem és tudomány: közös törzsből fakad. Ez utóbbi egyik ága a zuzmókkal foglalkozó lichenológia. Erdély virágtalan növényei (Cryptogamae) a kutatás jövőtnéző megvilágításában címmel Győrffy István (1880–1959) botanikus fontos összegző tanulmányt közölt mindkettőről 1943-ban. Ebben így fogalmazott: „Természetvédelem. Védett, kímélt területek (reservatiók, nemzeti parkok) le­́tesítésén dolgoztunk mi is, az I. nagy világégés előtt. Éppen Erdélyben nyilvánították Alsó Fehér megye területén a Polygala sibirica lelhelyét reservatiónak.” E fejlődést azonban a háború megakasztotta. Trianonban pedig Erdélyt keleti szomszédunkhoz csatolták. 

A tudós ennek zöld következményeiről is beszámolt: „Igen nagy erővel dolgozott a román uralom, s most Dél-Erdélyben dolgoznak tovább is e téren. Van külön természetvédelmi folyóiratuk, amelyben regisztrálják a nemzeti parkká nyilvánított Retyezát (cca 100 km.), és a reservatiók területeit.” Tény, hogy 1935-ben már létrejött ez az intézmény a Déli-Kárpátok ormain, az egykori Hunyad vármegyében. Harmincnyolc évvel az első maradék-magyarországi nemzeti park létrejötte előtt. Ám Győrffy István opuszának születésekor – ha e táj nem is, de – Észak-Erdély már újra hazánk része. A magyar kutatók is birtokba vették e régiót. Erről a zuzmókról szóló részben így írt: „Újabb időben Erdély több pontját felkereste dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos, több közleményben dolgozva fel gyűjtésének eredményeit.” 

A téma nemzetközileg ismert hazai művelője, Kőfaragó-Gyelnik Vilmos (1906–1945) nyolcvan esztendeje hunyt el légitámadásban. Komoly vizsgálatokat végzett e moszatok és gombák együttéléséből kialakult szervezetekkel kapcsolatban. Hét gomba viseli a nevét. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1924-ben szerzett oklevelet, ahol a Növényrendszertani és Növényföldrajzi Intézetben Tuzson János (1870–1943) akadémikus tanítványa volt. Mestere egy időben a természetvédelemért felelős Földmívelésügyi Minisztérium központi kísérletügyi bizottságának tagjaként is dolgozott. Pártfogoltja később európai herbáriumokat látogatott, így a bécsi, berlini, stockholmi, helsinki és uppsalai egyetemek herbáriumát is. Majd 1928-ban Egyiptomba szerződött, s nyolc hónapig a kairói mezőgazdasági múzeum megszervezésén dolgozott. Aztán 1929-ben a Budapesti Egyetem doktori címmel díjazta Adatok Magyarország zuzmó vegetációjához. II. című munkáját. A szakember 1930-tól a budapesti, 1934-től pedig a debreceni egyetemen tanított. 

Borbásia címmel 1938-tól folyóiratot szerkesztett. Beköszöntőjéből idézek: „A magyar flóra még nincs kikutatva. A hazai virágtalan flóra ismerete oly elképesztően hiányos, hogy részletezésébe bele sem kezdünk. Ha összefoglalnók, amit pl. a hazai moszat és gombaflórából ismerünk, az még egy kezdetleges vázlat értékével sem bírna.” Ebből az orgánumból 1940-ben kivált, s elindította egyéni vállalkozását, a Borbásia Nova című kiadványt, mely 1944-ig jelent meg. Huszonöt számot ért meg, a névadó botanikus, Borbás Vince (1844–1905) szellemében.