Kép: Habár mesterségesen készült el a vízesés, mégis érdemes felkeresni a látvány miatt
Aki nem állta a Tengerszem-tó tekintetét, az nem merült el mélyen a pannon táj íriszében. Pásztázzuk körbe Jósvafő szép zöld környékét úgy, hogy majd aláereszkedünk a közeli Baradla-barlang hűsébe. Most azonban a völgyzáró gáttal szemben állva nézzük a habokat. Amolyan mesterséges vízesés ez, ami átbukik a felújításra váró, szivárgó régi falon. Erről beszélünk Veress Balázzsal.
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője a part mentén álló egykori trafóházra mutat. – Új tetőt kapott nemrég, mondja, s hozzáteszi: szerepet szán az eddig kihasználatlanul meredező tömbnek. Hiszen sok kiránduló keresi fel a helyet. Természeti adottságai miatt felkapottá vált a fényképészek körében is. Ezért ökoturisztikai létesítményként szintén lát benne jövőt. Egy biztos, saját forrásból rendbe teszik a környezetével együtt.
„Az Aggteleki Nemzeti Park számára kiemelkedően fontos, hogy megőrizze és helyreállítsa a térség egyedülálló vizes élőhelyeit, amelyek számos védett fajnak biztosítanak otthont” – hangsúlyozta Rácz András a projektindítón. A természetvédelemért felelős államtitkár szólt arról, hogy a jósvafői Tengerszem-tó – melyet eredetileg 1939-ben áramellátási célból létesítettek – az évtizedek során jelentősen feltöltődött. A nyílt vízfelület szinte teljesen eltűnt, minősége leromlott. A mostani beavatkozások célja a tó eredeti vízmélységének és nyílt vízfelületének visszaállítása, az üzemvízcsatornák és vízesések helyreállítása, valamint a part menti területek rendezése. Megtörténik a völgyzáró gát megerősítése, amely nemcsak a vízmegtartást szolgálja, hanem több denevérfaj élőhelyének javítását is.
A beavatkozások Jósvafő, Kelemér és Aggtelek települések községhatárait érintik. A jósvafői Tengerszem-tó kotrása, a Jósva-forráscsoport rendezése, valamint az üzemvízcsatornák helyreállítása szintén a tervek között szerepel. Ahogy a keleméri Mohos-tavak vízmegtartásának rekonstrukciója és a Baradla-barlang vízgyűjtőjén fekvő kisvizes élőhelyek nyílt vízfelületének kialakítása is eljövend.
A nemzetközi és országos léptékben egyaránt kiemelkedő természetvédelmi jelentőségű Keleméri Mohos-tavak esetében a fejlesztés hatására a tőzegmohák mellett számos védett faj életfeltételei javulnak. Visszaáll a terület korábbi vízmegtartó képessége. A munkálatok idén már elkezdődnek, és várhatóan 2027-ben befejeződnek.
Indul egy másik beruházás is Aggteleken. Erről már egy következő alkalommal Balczó Bertalan beszélt. A helyettes államtitkár szerint a beruházás során az 1952-ben felfedezett Béke-barlang Fő-ágához vezető acélhíd is fel lesz újítva, a Rákóczi 1. sz. barlangban pedig a jelenleg használt járdák, acél járófelületek, korlátok, a bányatárót lezáró ajtó cseréje valósul meg. A barlangrendszer felújítása során figyelnek a világításra, a régi rendszert modern LED-es fényforrásokra váltják, ami segít a lámpaflóra elleni védelemben. Az idén negyvenéves nemzeti park érdekében, természeti kincseink védelmének jegyében.