Hortobágyi hagyományok

A Hortobágy, az sohasem tagad meg, / ránk gondolnak az alföldi fák, / s rólunk beszélnek ott fenn az égen / a délnek szálló vándor vadlibák. – A hontalan nagy népi költő, Alföldi Géza (1908–1991) Hazátlanok című verséből idézek. A második világháború után nyugatra menekült poéta művében e tiszántúli sík táj maga volt Magyarország. Azaz hogy annak jelképe. Az elvesztett és elveszett szülőföld fémjele, az otthoné. A pátriáé, mely a távolból is a balsors tépte jobbat akarók felé tekintett. Vörös fényű, rossz csillagzat homályából. Új idők járnak. Errefelé a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság őrködik zöld értékeink fölött több, mint fél évszázada. A magyar pusztán a legeltetés feltételeihez kapcsolódó fejlesztések kezdődnek. A beruházás nyitórendezvényén Rácz András arról szólt, hogy e hortobágyi projekt hárommilliárd forint támogatással, az Építési és Közlekedési Minisztérium mint konzorciumi partner bevonásával valósul meg. A magyar szürke szarvasmarha és házi bivaly legeltetésével kezelt több mint hatezer hektár védett területen, harminckilenc hónap alatt. Ebben az időszakban három téli állattartó telep – Kecskés-major, Kungyörgy-major, Darassa-major – és egy gépműhely, az Ohat géptelep újul meg. 

Budai Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője részletesen is bemutatta a beruházási programot, hangsúlyozva, hogy az állattartó telepek komplex felújítása mellett korszerűsítik a gulyásszállásokat is. 

Boros Emil ökológus kutató, egyetemi tudományos főmunkatárs a szikes vizeinkhez kötődő hagyományos tudásról és örökségről adott elő. Tudatosítva, hogy a Kárpát-medence a szikes vizek előfordulásának gócpontja Európában. Megemlékezve az alföldi szikes termálvizekről és fürdőkről. S idézve Kállay Miklós (1887–1967) kormányfőt. A volt magyar miniszterelnök így fogalmazott: „A legjobb fekete földek, a dús iszaptalajok mellett nagy kiterjedésű homokvidékek és terméketlen vagy alig termő sós szikesek is ékelődnek belé a magyar Kanaánba.” Tegyük hozzá, hogy ő volt az a politikus, aki tárcavezetőként sokat tett hazánk első, 1935-ös természetvédelmi törvényének létrejöttéért. Valamint ő volt az, aki azon dolgozott, hogy a Bátorligeti Őslápot átmentsük a jövőnek. Neki is köszönhető, hogy itt dolgozhatott a második magyar természetvédelmi őr. 

És ha már szóba került ez a nevezetes, értékes vizes élőhely, akkor hadd szóljak arról, hogy az összejövetelen megemlékeztek a vizes élőhelyek világnapjáról. Rácz András szakállamtitkár felidézte, hogy 1971-ben kötötték meg a vizes élőhelyek és vízimadarak védelméről szóló Ramsari Egyezményt, amelyhez napjainkig már 172 ország csatlakozott. A világon 2,5 millió négyzetkilométeren 2500 „ramsari területet" tartanak nyilván. A világnap idei jelmondata a Vizes élőhelyek és a hagyományos tudás: a vizes élőhelyekhez kötődő kulturális örökség védelme – e témakör jól tükrözi a Ramsari Egyezmény szellemiségét, ami támogatja a vizes élőhelyek „bölcs hasznosítását", a vizes ökoszisztémák működésének fenntartását.