Kárpátalja zöldjében

Háromszázötven esztendeje született II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) fejedelem. Ezért képzeletben a szabadságharcos kurucok elszakított földjére látogatunk. A történeti Magyarország északkeleti határvidékére, ahol a Kárpátok hegygerincén fut az ezeréves magyar határ. Trianonban Csehszlovákiának vetette oda koncként a nagyhatalmi önkény, de 1939-ben visszarepült a turul a munkácsi vár fokára a térség zöld értékeivel együtt. E nemzeti felszabadulás természetvédelmi szempontból új fejezetet nyitott Kárpátalja történetében. Piros-fehér-zöld zászló került a középületekre, s ezzel hazatért a táj, amely a miénk volt. 

Hazánk első természetvédelmi törvénye 1935-ben született. A szektor irányítását az Országos Természetvédelmi Tanács feladatául szabta. Megalakulására azonban négy esztendőt kellett várni. A nagy természetvédő ikon, Kaán Károly elnöklete alatt alakult meg 1939-ben. „Működését azonnal megkezdte azzal, hogy az egyes tudományszakok képviselőit felhívta, tegyenek javaslatot a megvédendő területekre, illetve növény- és állatfajokra nézve. A szakkörök javaslatukat kimerítő tanulmányok formájában meg is tették, úgyhogy a tanács megindíthatta érdemleges működését. Abban az időben tért vissza hazánkhoz a Felvidék egy része és a Kárpátalja, úgyhogy ezeket a területeket is figyelembe lehetett venni.” Báró Andreánszky Gábor Természetvédelem című írását idézem a Magyar Szemle 1943-as évfolyamából. 
Kárpátalja visszatértét követően javaslat történt a Bliznica és Dragobrat hegyek rezervációként való kijelölésére. Ez a terület egész Kárpátalja leggazdagabb alhavasi és havasi növényzetével dicsekedhetett. Akkor az ország egyetlen pontja volt, ahol a havasi gyopár előfordult. A Máramarosi-havasoknak egyedüli hazai termőhelye a cirbolyafenyőnek.

A máramarosi állomány védelmét is tervbe vették a magyar hatóságok. A háborús idők azonban nem kedveztek a természetvédelem ügyének. Ezt bírálta a Kárpáti Híradó című helyi lap 1943. július 18-i száma: „Az eddig védetté nyilvánított területek között nem szerepel még az északkeleti peremvidék, Ungvár, Munkács és környéke, nem szerepel Kárpátaljasok természeti és történelmi kincse. Az érdekelt hatóságok és tényezők részéről a háborús idők ellenére is idején és helyénvaló volna a természetvédelmi kötelességek szorgosabb és fokozottabb munkálása.” 

Noha a természetvédelmi tanács megalakulásától kezdve nagyszabású védetté nyilvánítási tevékenységbe fogott. Így aztán 219 természeti emlék és terület nyerte el az óvó gondoskodás állami okiratát 2738 hektáron. Ebből pedig 1262 hektárnyi birtok kárpátaljai került Ukrajnához. 

Miután végigsöpört a tájékon a Vörös Hadsereg hódító Ukrán Frontja. Az őshonos magyar és rutén lakosságot terrorizáló bolsevik hatalom pedig Szovjet-Ukrajnába kebelezte be a régiót. A Szovjetunió szétesése után Ukrajna részeként szenvedte el az elmúlt évtizedeket. Nemcsak nemzetiségeik, de a natúra rendje ellen is hadjáratot indítottak. A kijevi maffiaállam civilizálatlan környezetkárosítását, természetrombolását jól példázza a zöldhöz való viszonyuk, a szétszennyezett Tisza folyó sorsa.