Kecskére káposztát
Kép: A természet nem csak gyönyörködtet, és több mint puszta erőforrás, létünk a zavartalan működésétől függ, Fotó: Havran Zoltán, Forrás: MW
A természet ugyanis gyakran a rendkívül nagy szaporaság által segít a könnyen esendő lényeken. Általában sokféle mód van a természetben, amely az erősebb és értelmesebb végleges győzelmét megakadályozza.” A százhúsz éve született Bácskay Bencsik Béla sorai ezek. Az organikus világkép és a magyar életterv írása az Egyedül Vagyunk című folyóirat 1941. januári számában jelent meg. A fiatalon elhunyt filozófust Hamvas Béla (1897–1968) barátjaként, Othmar Spann (1878–1950) és Oswald Spengler (1880–1936) germán bölcselők magyar tanítványaként emlegették, aki a természet törvényeinek szellemében alkotott.
Felfogása szerint az ember is a természet része. Regulái érvényesek minden egyedére. „Olyanok, mint azok a nemesített kerti növények, amelyek nem ültethetők vissza az őstermészetbe. A kultúremberek sem vihetők vissza valamely primitív ősállapotba, mert szervezetük a bonyolult kultúra mesterséges életkörülményeinek megfelelően alakult ki és az ősállapothoz visszatérve, el kellene pusztulnia.” – írta ugyanazon havilapba 1940 szeptemberében. De ezt a gondolatot az 1941-es tanulmányában is megismételte: „A mai emberi természetnek legjobban megfelelő életmód tehát nem a természethez való visszatérés, hanem az ősök által alkotott és továbbfejlődő kultúrában való élet.”
Ugyanebben a művében leszögezi:
„A magasabb természeti és szellemi egészek valóságából ugyanis az következik, hogy a dolgok nem különülnek el egymástól, hanem magasabb egészek összefüggő részei.”
Példaként említve, hogy a művészet nem különíthető el a tudománytól. Ebből következően a közgondolkodástól sem. Sőt:
„A liberális kor, amely az individualizmus elveinek megfelelően azt hitte és hirdette, hogy a gazdasági élet független a politikaitól és ezért a gazdasági életben való állami beavatkozás természetellenes és zavarokra vezet, tévedett, mert a kultúrában nincsenek egymástól független kultúrágak.”
Ez egy olyan „individualisztikus kultúrán” alapszik, melynek jegyében a tudomány is torz torzó. Erről már Rend vagy káosz? című 1940-es kultúrpathológiai kötetében értekezett. Rögzítve: egy ilyen világban a dolgokra nincs közös mérték (134. oldal). Hozzátehetjük, hogy a harmadik évezredben ez abban érhető tetten, ahogy a „haladó zöld” elméleteket leválasztják az élettanról. Először is az embert nem tekintik a természet részének. Másodszor: biológiai tényeket tagadnak. Vitatják a származási csoportok különbözőségének valóságát, illetve a nemek örökléstani jelentőségét. Tehát míg a környezetügy, s annak részeként a természetvédelem elsőrendű fontosságát hirdetik, vitatják a natúra törvényeit. A sokszínűség erénye alól kiemelik a homo sapiens minden árnyalatát: a keveredést népszerűsítve. Noha a természetvédelem alapelve: a biodiverzitás védelme. Ezzel tehát logikai bukfencet hánynak.
Ha az álzöld koreszme jármába hajtjuk a fejünket: kecskére bízzuk a káposztát. Ám ha e tévhit mellé szegődik a többség, elfogadottá válik az elfogadhatatlan is. Hiszen nyitóidézetünkből tudnivaló: a tömeg szaporább, mint az értelmesebb.
