1956 a zöldben

Az 1956-os felkelés hetvenedik évfordulóját ünnepeljük. Ez alkalommal a forradalom esztendejének természetvédelmi eseményeit elevenítjük fel. Magyarország első természetvédelmi őre a Kis-Balatonnál szolgált, a második pedig a Bátorligeti-őslápot óvta. Tatár Ignác hét évtizeddel ezelőtti munkáját mutatjuk be. 

Tavaszi zsongásban a Szabolcs-Szatmári Néplap munkatársa sétált végig Bátorliget zsombékos, cserjés, folyondáros különlegességén. Kovács Endre cikke 1956. május 25-én jelent meg. A kidőlt és mocsárba ágyazott nyírfák törzsei a fenyő-nyír korszak óriásaira emlékeztették az ide térőt. Hiszen a terület a jégkorszak után is megtartotta természetes növény- és állatvilágát. Amint erről számot is adott az újságíró. Aztán – ez opusának nagy erénye – hosszan citálta a „botanikus kert őre és kalauza” mondatait. Át is adom neki a szót: „Tavaly júniusban történt – kezdi Tatár bácsi az elbeszélést. – Két nyíregyházi rendőr megkért, hogy mutassam meg nekik a kertet. Két erdész is csatlakozott hozzánk. Mikor megtekintették a kert növényvilágát, akkor arra kértek, mutassam meg nekik azt a híres elevenszülő gyíkot. Hangjukban éreztem, hogy kételkednek létezésében, őszintén szólva nem sok reményem volt ahhoz, hogy meg tudom őket győzni. Nem kellett sokáig várni. Megzizzent a haraszt, s kíváncsian nézett ránk apró gyöngyszemeivel egy, formára teljesen a közönséges gyíkokra emlékeztető elevenszülő. Óvatosan megfogtam a nyakpajzsát és tenyeremre emeltem, hogy alaposan szemügyre vegyük. Zöldesbarna alapszínén a fejétől barna csík húzódik, a hasa vörös, amit barna foltok tarkítanak. Elengedtem és egy nőstényt vettünk szemügyre, s ekkor történt az, ami 22 éves itteni szolgálatom alatt még nem fordult elő, sem a kutatók, sem az én részemről, hogy a szülést láttuk volna. 

Csendben figyeltünk. Igen örültem, hogy a bizonyítás koronatanúját mutathatom meg a kételkedő látogatóknak. Le sem tudnám írni azt a büszkeséget, ami eltöltött, amikor a 18–20 centiméter hosszú gyík mellett a tenyeremen ott mozgott a 8–10 centiméteres kis fióka. Letettem őket egy nagy lapulevélre. Az anya kétszer-háromszor körüljárta kicsinyét, és hirtelen elsiklott a bokrok aljára. A pár perce világra jött gyikocska körülnézett s lecsusszant a levélről – ellenkező irányban, hogy ezután megkezdje önálló életét.” Eddig tart az idézet, ami rámutat a nyírlápőr szenvedélyes munkaszeretetére, mély szakmai elkötelezettségére, zöld hivatástiszteletére és tudomány-népszerűsítő közlékenységére. Sokat tud mesélni, összegezte jellemzését a riporter, zárásképpen hozzátéve, hogy hősének hozzánőtt a szívéhez ez a homoktenger közepén megmaradt természeti csoda. Húsz turistacsoport látogatta meg Bátorligetet 1956-ban. Legalábbis a Népakarat című lap augusztus tizenkilencedikén közölt rövidhíre szerint. A hazai és külföldi turisták közül talán a soproni erdészeti technikum végzett növendékei voltak a legszerencsésebbek, akik az elevenszülő gyík rejtekhelyének felkutatása mellett virágzásban találhatták az ősnövényzet egyik legszebb példányait is. Így szólt a fáma 1956-ban Tatár Ignác birodalmáról.