
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Kovács Tímea, a Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány vezetője és Demi, a rendkívüli képességekkel bíró svájci fehér juhászkutya gazdája. Korábban a projektmenedzsmentben dolgozott; amikor a Covid- járvány idején elvesztette a munkáját, más hivatásra lelt. Azóta csak az önkéntes mentéssel, mentőkutyák képzésével és az alapítvány ügyeivel foglalkozik. Segít megkeresni, hazajuttatni eltűnt embereket és állatokat, éjjel-nappal, fagyban és hőségben. Több száz sikertörténet áll mögöttük. A február 6-i törökországi földrengést követő mentésben több magyar csapat is részt vett, Demiék öt napig fáradhatatlanul kutattak a romok között túlélők után.
1. Hogyan érez a születési helyével?
– Budapesten születtem, és itt is élek. A kutyás keresések szempontjából előny, hogy az ország közepén, Budapest belvárosában, hiszen ebben a sűrűn lakott régióban gyakrabban hívnak minket, és innen gyorsan odaérünk bárhová. Ugyanakkor hátrány is, mert a kutyás képzéseket vidéki környezetben tartom, ahová utaznunk kell.
2. Mit szeret önmagában?
– A kitartásomat. Nem szeretek feladni semmit; ha elsőre nem sikerül, akkor más megközelítést keresek. Vagy teljes erőbedobással, vagy sehogy – ez az elv vezérel. Ha körbenézek, azt látom, hogy mostanában gyakori a feladás, a küzdés hiánya – ez tőlem távol áll, ezt a szemléletmódot igyekszem átadni a képzések során is.
3. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra?
– Olyasvalakivel cserélnék a környezetemben, aki tőlem teljesen eltérő személyiségű – azért, hogy jobban megértsem a mozgatórugóit, gondolatait, hogy belelássak abba a világba, amiben ő otthonosan mozog.
4. Mivel lehet kikergetni a világból?
– A hazugsággal és a tötymörgéssel.
5. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?
– Érett fejjel visszagondolva, számtalan olyan dolgot tudnék sorolni, amit most már másképp vagy más sorrendben csinálnék, mint anno tettem, fiatalon, tapasztalatok híján, de igazából mindennek megvolt akkor az oka és magyarázata. Ha most visszanyúlva változtatnék bármit, valószínűleg más életutat járnék be, és esetleg nem itt tartanék, ahol most – ezt pedig nem szeretném.
6. Mit szeret az ellenkező nemben?
– Szeretem, ha valaki határozott, ha van esze, ha lehet rá támaszkodni jóban-rosszban. Ha nem alá-fölé, hanem mellérendelő egy kapcsolat.
7. Milyen történelmi korszakban élne szívesen?
– Több korszak is érdekel, például az Osztrák–Magyar Monarchia fénykora vagy a két világháború közötti tanulságos évek. Szívesen belekóstolnék kicsit az őskorba is, amikor még minden technikai felfedezés híján kellett nap mint nap boldogulni. A középkortól picit félek…
8. Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon?
– Wagner A walkür című operájából: „Megszokásokat ismersz te csak, de mi a létben új, az én ábrándom az. Egyet tudj meg, kell olyan hős, ki isten védelme nélkül úgy tesz, ahogy tenni akar. Tőle változhat úgy meg a lét, mint mi, istenek várjuk, de minket köt a törvény, a rend.”
9. Van-e olyan értékes vagy értéktelen tárgya, amely különösen fontos az ön számára?
– Számos emléktárgyat őrzök, de közülük talán a kiskoromban kapott macimhoz ragaszkodom a legjobban.
10. Van-e kedvenc könyve?
– Nehéz lenne egyet kiemelni, merthogy a kutyákkal kapcsolatos szakmai könyvektől a pszichológiai, filozófiai témájú köteteken át a Harry Potter-sorozatig széles a paletta.
11. Milyen tanulságot osztana meg velünk, amit a saját kárán tanult meg?
– A makacsság, a türelmetlenség, a hirtelen harag nem jó tanácsadó. Szerintem sokat fejlődtem már, de még lenne hová…
12. Mivel foglalkozna szívesen, ha más hivatást kellene választania?
– Nagyon szeretem a mostani hivatásom, nem szívesen gondolok bele a pályamódosításba. De ha mégis: a racionális oldalam biztosan a jogi pálya felé vonzana, vagy a pszichológia mentén indulnék el.
13. Milyen zenét szeret?
– Szeretem a csendet! Gyerekkoromban az Operában énekeltem, abszolút hallásom van, ezért baromira idegesít a hamis hang, az értéktelen zene, mondjuk, a rádióban, inkább be sem kapcsolom. Ha mégis zenére vágyom, akkor a zongoraversenyek előnyben!
+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna?
– Az időutazás képességét nagyon élvezném. Vagy az emlegetett Harry Potter-könyvek mintájára nagyon bírnám az önmagukat elmosogató edényeket.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu