Más tudatállapot a regényírás

1. Hogyan érez szülőhelyével kapcsolatban?

– Kisvárda az ifjúságomat, vagyis a legszebb éveimet jelenti. A legendás Cipőfűző zenekart. Eltéphetetlen kötelék. Mindig nagy szeretettel gondolok rá. Itt kötöttem az első életre szóló barátságokat, többek között Cipővel, akinek a tehetsége, a személyisége, a gondolkodásmódja meghatározó volt a későbbi életemben. És az első kamaszkori szerelem is itt talált rám.

2. Mit szeret önmagában? 

– Nyitott vagyok, kíváncsi és toleráns. Mindig igyekszem a másik ember fejével is gondolkodni.

3. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egy napra?

– Igazából senkivel, de mivel nem illik ezt válaszolni, akkor hát lássuk csak… Biztosan nem egy íróval. Egy popsztárral inkább. Legyen Sting.

4. Mivel lehet kikergetni a világból?

– Az ostobasággal, a rosszindulattal, az értetlenséggel. A rossz zenével. A tehetségtelenséggel párosuló üres önbizalommal.

5. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?

– Hogy 1991 nyarán a rokonaim unszolására nem maradtam kint Svédországban, noha lett volna rá lehetőségem. A gyermekeim a mai napig a fejemhez vágják. Ráadásul akkor most igazi skandináv krimiket írhatnék.

6. Miért ír?

– Ez valami belső kényszer. Nem kiadói, nem olvasói nyomásra, egyszerűen csak muszáj elmesélnem azokat a történeteket, amelyek foglalkoztatnak. Az alkotás öröméért. Amikor egy regényen dolgozom, az olyan, mintha egy másik tudatállapotban lennék. Kiváltságos állapot, ami nem mindenkinek adatik meg, éppen ezért nem szívesen mondana le róla az ember.

7. Mikor szokott írni? Hogyan találja ki a cselekményt?

– Bármelyik napszakban, bármilyen helyzetben tudok írni. Ez soha nem okozott problémát. Mivel krimiket írok, így a történethez kell egy áldozat, egy gyilkos és egy indíték. Aztán néhány gyanúsított, néhány hamis nyom, pár mellékszereplő. Ilyen egyszerű. Mármint, amúgy egyáltalán nem egyszerű, de a recept igen.

8. Melyik korban élne szívesen?

– A XIX–XX. század fordulóján, a szecesszió, a „izmusok” korában, még az I. világháború előtt. Kávéházakba járnék, ott írnám a regényeimet, bájos kékharisnya lányoknak és színésznőknek udvarolnék. A szomszédos asztaloknál pedig ott ülnének a pályatársak.

9. Van-e olyan értékes vagy értéktelen tárgy, ami különösen fontos az ön számára?

– Van egy gyönyörű, ritka órám, amelyet az első regényem, a Véres Balaton honoráriumából vettem magamnak. Aztán ott van a tizenkét gitárom. Nem mind értékes, de mivel mindegyikhez személyes emlék fűz, így képtelen lennék bármelyiktől is megválni.

10. Van-e kedvenc könyve vagy írója?

– Ivan Goncsarov Oblomov, Alekszandr Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja, Albert Camus Közöny, William Faulkner Vad pálmák, Richard Brautigan Hogy el ne fújja mind a szél, J. D. Salinger Zabhegyező.

11. Milyen jó tanácsot, tanulságot osztana meg velünk, amit a saját kárán tanult meg?

– Nem szabad félnünk a jövőtől. Nem szabad félnünk az ismeret­lentől.

12. Mi a kedvenc érdeklődési területe?

– Filozófia, csillagászat. De nagyon érdekel a repülés is, és minden, ami vele kapcsolatos. Talán, ha elölről kezdhetném, pilóta lennék.

13. Milyen zenét szeret?

– A rockzenével kezdődött, de amikor tizenöt évesen meghallottam egy másik műfajt, a bluest, tudtam, hogy végem van. Valósággal beszippantott. Zseniális zenei műfaj, mert nagyon egyszerű eszközökkel mély érzelmeket tud közvetíteni. A blues időtlen ereje abban rejlik, hogy mindig képes megérinteni az ember lelkét.

+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna?

– Mindig szerettem volna láthatatlanná válni. Izgalmas gondolat, hogy az ember úgy lehet jelen valahol, hogy a többiek nem tudnak róla. Arra lennék a legkíváncsibb, hogy egy társaságban, miután látszólag elbúcsúztam tőlük, majd láthatatlanul visszalopakodom, mit beszélnek rólam a távollétemben.