
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Burkali Gergely tényői erdész a Fogadj örökbe egy ősi körtefát mozgalom elindítója. Szakmáját 2010-ben szerezte meg, majd a borászat mesterségét is kitanulta. 2020-ban kezdte szülőföldje, Sokoró gazdag gyümölcshagyatékának – főleg a legnagyobb változatosságban előforduló ősi körtefák – felkutatásába. Csak Tényőn hatvan különböző régi fajtát jegyzett fel. Oltással tovább szaporítja, fiatalítja a régi fákat, amelyeket aztán a környéken élő családokra bíz. Alázatos munkájának köszönhetően kilátásban van egy „Nagy Sokorói Tündérkert” létrehozása a közeli Felpécen, amely kiemelkedő fontosságú génbankul fog szolgálni a kallódó ősi fajtáknak a megőrzésében.
1. Hogy érez a születési helyével, Tényővel kapcsolatosan?
– Idézve Tamási Áron Ábel a rengetegben című művét: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” A középiskolás éveimet Sopronban töltöttem, de tudtam, hogy a boldog és gondtalan kollégista éveket követően hazatérek Tényőre. Ide születtem, ez az otthonom, itt van feladatom.
2. Mit szeret önmagában?
– Leginkább azt, hogy igyekszem tudatosan gondolkodni, és a fejben megszületett sugallatot, ihletet tapintható valósággá formálni, amelyet a magam, a családom és a közösség javára fordítok.
3. Mivel lehet kikergetni a világból?
– A jelenleg divatos helytelen értékrenddel, amellyel nemcsak az anyaföldünket, az életterünket pusztítjuk, hanem önmagunknak is ártunk. Meg kell értenünk azt, hogy az ember nem ura a természetnek, hanem a részese. Ha ekképpen visszailleszkedünk az örök körforgásba, ahol helyünk és feladatunk van, akkor teljesülhetnek a valódi emberi igényeink.
4. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?
– Minden okkal történik, de a miértet csak később értjük meg. A sors azért alakítja az életünket, hogy fejlődjünk, tanuljunk, és előbbre vigyen bennünket a végtelen utunkon.
5. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egy napra?
– A feleségemmel, mert az anya-gyermek kapcsolat örök, megbonthatatlan egységét ezáltal teljes valójában átélhetném, megérthetném. Nem utolsósorban a bőrébe bújva egy egész napot csak a gyermekeimmel tölthetnék, ami a munkám miatt aligha adatik meg a hétköznapokon.
6. Melyik korban, történelmi korszakban élne szívesen?
– Ez irányba semmi sem ösztönöz. A jelen világunk feladatai foglalkoztatnak.
7. Mit jelent ön számára a természet, az erdők, az ősi gyümölcsfák?
– A természet és vele az erdő az otthont testesíti meg, amely mindig hazavár. Benne megtalálhatjuk a szépséget, a nyugalmat és az örömöt. Az ősi gyümölcsfajták pótolhatatlan történelmi lenyomatok. Nem csupán a színvonalbeli fajtagazdagság miatt fontos ennek az értéknek a megőrzése, hanem az elődeink tisztelete miatt is. A matuzsálemek az időtlenség megtestesítői, a halhatatlanság szimbólumai. Lényükbe beleszövődik az ember Istentől kapott teremtőképessége, amelyet a fák oltásával visz végbe.
8. Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggel azzal induljon?
– Az egykori iskolám biológia-tantermének falán olvasott sorokat: „A tudás hatalom”. Úgy vélem, felülemelkedni önmagunkon (is) csak a folyamatosan művelt, gyarapított értelemmel lehetséges.
9. Van-e olyan értékes vagy értéktelen tárgy, amely különösen fontos az ön számára?
– Nincs konkrét talizmánom, amelyhez ragaszkodnék.
10. Van kedvenc könyve?
– Gyermekként erős hatással volt rám A Pál utcai fiúk, illetve a Tüskevár című regény. Az előbbi az egység fontosságára, a kisebb tiszteletére, míg Fekete István műve a természettel való harmonikus együttélésre tanított. Mostanában az Erő kontra erő és a Yotengrit-könyvek bölcseletéből szívom magamba világunk működésének magyarázatát.
11. Milyen tanulságot osztana meg velünk, amit a saját tapasztalata alapján vont le?
– „Fűben, fában az orvosság” – a megoldás, akárcsak a közvetlen testi-lelki bajainkra is, mindig a természetben rejlik.
12. Mit tekint maradandó értéknek, amely nemzedékeken át tovább él, fönnmarad?
– Az ősi gyümölcsfákat, amelyeket felkutattam és tovább oltok. Gondozatlan tanyaudvarokon, lakatlan szőlőhegyeken leltem rájuk, ennek dacára mégis élnek, virágoznak, termést nevelnek mindenféle emberi behatást nélkülözve. Ez a fokozatú edzettség és élni akarás döntő referenciaértékkel bír ezeknek a fajtáknak az értékével kapcsolatban.
13. Ha kívánhatna hármat egy aranyhaltól, mik volnának azok?
– Álljak meg három nádszálon, mint a régi tudók. Ez nem más, mint a szeretet, az igazság és a bölcsesség.
+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna?
– Mind szuperhősök vagyunk, s mihelyt ráébredünk a bennünk lakozó erőre, beteljesíthetjük a sorsunkat.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu