A csikidam királya

Szikora Róbert válaszolt 13+1 kérdésünkre.

13+1Puskás Kati2024. 02. 13. kedd2024. 02. 13.

Fotó: Lakatos Péter

SZIKORA Róbert Fotó: Lakatos Péter

Szikora Róbert négyszeres életműdíjas magyar zenész, az R-Go énekese, frontembere, a csikidam stílus megalapítója. 1953-ban született Budapesten. Amatőr zenekari sikerek után 1974-ben csatlakozott a Hungária együtteshez. 1982-ben Környei Attilával megalapította az R-Go együttest, amely több alkalommal is az év együttese lett. A zenekar többször megnyerte az év lemeze, az év produkciója, az év videóklipje díjat is, Robi pedig többször lett az év szövegírója, zeneszerzője. Olyan filmek zenéjét írta, mint pél­dául az Angyalbőrben, és ő a zeneszerzője Az Ég tartja a Földet mucicalnek. Mindig kész a megújulásra: 2018-ban Tóth Andival elénekelte a Budapest fölött a nap ma újra kisütött című dalt, 2022-ben pedig a Valmar duóval kiadták az Úristen című dalukat. Feleségével, Zsuzsával 1975 óta él boldog házasságban. 


1. Hogyan érez szülőhelyével/lakhelyével kapcsolatban? 
– Kemény lokálpatrióta vagyok, szeretem Budapestet. Húszéves koromig Rákospalotán éltem, azután pedig Pasaréten. Mint azt a Budapest fölött a nap ma újra kisütött című dalban is megénekeltem, már akkor honvágyam van, ha elhagyom a Budapest-táblát. 


2. Mit szeret önmagában? 
– Azt, hogy hívő keresztény vagyok. A hit olyan adomány, amely minden helyzeten átsegít, és megtanít dönteni is, hiszen mindennap dönteni kell Jézus mellett. 


3. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra? 
– Nagyon szeretem a Beatles zenéjét, ezért Paul McCartney bőrébe bújnék, és megtapasztalnám, milyenek voltak a hétköznapjaik, hogyan születtek a dalaik. 


4. Mivel lehet kikergetni a világból? 
– A butasággal. Az ostobasággal nem tudok mihez kezdeni, hiszen már Friedrich Schiller is azt mondta: „Hülyeség ellen az istenek is hiába hadakoznak.” 


5. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében? 
– Véleményem szerint gyerekkorban lehet becsületesen elsajátítani egy nyelvet. Az én időmben erre nem igazán volt lehetőség, nekünk nem tellett magántanárra, úgyhogy a perfekt nyelvtudás nem valósult meg. Sajnálom, hogy nem tanultam idegen nyelveket. 


6. Mit szeret az ellenkező nemben? 
– Mindent. A nők irányítják a világot, hiszen a Jóisten őket ajándékozta meg azzal, hogy gyermeket tudnak világra hozni. Szerencsés vagyok, hogy majd' ötven évvel ezelőtt megtaláltam a páromat, akivel boldogan élhetek. 


7. Melyik korban, történelmi korszakban élne szívesen? 
– A középkor higiéniai viszonyai miatt nem vágyom mondjuk XIV. Lajos udvarába. Viszont szívesen élnék az 1920-as években, amikor harmonikus és elegáns volt az élet. 


8. Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon? 
– Természetesen a Bibliából idéznék. Jézus azt mondta: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt.” 


9. Van-e olyan értékes vagy értéktelen tárgy, ami különösen fontos az ön számára? 
– Az édesapám gyűjtötte a miniüvegeket. Nagyon boldog volt, amikor 1974-ben hoztam neki Spanyolországból egy kis, labda formájú üveget, amit a Real Madrid shopjában vásároltam. Halála után megörököltem a gyűjteményt, és nagy becsben tartom.

 
10. Van-e kedvenc könyve? 
– A Biblia, amely valóságos kincsestár. Misztikus olvasmány, mert akárhányszor olvassa az ember, mindig felfedezhet benne valami újat. 


11. Milyen jó tanácsot, tanulságot osztana meg velünk, amit a saját kárán, saját tapasztalatai alapján tanult meg? 
– Azt, hogy ugyan az embernek bíznia kell magában, de nem szabad önteltté válnia. Nem mi vagyunk a világ közepe. Nem kell mindenért körömszakadtáig harcolni, és bízni kell az isteni gondviselésben. 


12. Van-e kedvenc érdeklődési területe? 
– Szeretek bolhapiacokra járni. Nem is annyira a vásárlás, mint inkább a kutatás, a „vadászat”, ami örömet okoz. A világ minden táján sok holmi kiabált már utánam, hogy vigyél haza. Egyik piacon az volt kiírva, hogy „itt mindent visszaszerezhetsz, kivéve a fiatalságodat”. 


13. Milyen zenét szeret? 
– Banális lenne azt mondani, hogy a jó zenét, mert hát kinek mi a jó zene. Azt mondom inkább, hogy az eredeti zenét, amelyben mind a szövegben, mind a zenében van saját ötlet, gondolat. Minden zenész inspirálódhat a nagy elődöktől, de az egyszerű zenei lopást kikérem magamnak. 


+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna? 
– A meggyőzés képességét, amivel meg tudnám győzni az embereket Isten létezéséről. 
 

 

Ezek is érdekelhetnek