Nem lehet félig csinálni

1. Hogyan érez szülőhelyével, lakóhelyével kapcsolatban?

– Tősgyökeres budapestinek számítok, ámbár ma már Pilisvörösváron lakunk, erdő szélén, hegyoldal tetején. Cserkeszőlő pedig a második otthonunk, oda járunk le pihenni, feltöltődni.

2. Miként tekint a Pinceszínházban alakított főszerepeire, amikkel indult?

– A középiskolai éveim alatt már játszhattam nagyobb szerepeket a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban működő színjátszó szakkörben. Zseniális színházi élet zajlott ott. Olyan nagy nevek mellett léphettünk színpadra, mint Egri Kati és Márta, Ig­lódi István vagy Kudlik Júlia. Tehát már bizonyos pódiumtapasztalattal kerültem a Pinceszínházba. Pályakezdő fiatalként együtt játszhattunk profi színészekkel, például Linka Györggyel vagy Béres Ilonával. Istenként tekintettünk rájuk, és arról álmodtunk, hogy bárcsak mi is egyszer elérhetnénk oda, ahol ők járnak.

3. Mely tulajdonságai vezetik szüntelen előre?

– A génjeimben lakozott az elhivatottságom. Emlékszem, édesapám 94 éves korában nehezményezte, hogy miért nem hívják őt már dolgozni a szerkesztőségbe. Amellett a szakma trükkje az, hogy nem lehet félig csinálni. Ha felkérik az embert, nem mondhat nemet.

4. Volt szerepálma?

– Szívesen eljátszottam volna A nyo­­morultakban Jean Valjeant vagy Az ügynök halálában Willy Lomant. Szerettem volna sokszínűbb, pszichikailag és szakmailag bonyolultabb szerepeket is alakítani. Az alkati kérdések az ember lehetőségeit behatárolják. Főleg olyan szerepeket kaptam, ahol a humoromat jól ki tudtam bontakoztatni.

5. A számos szakmai feladatköre közül melyik áll önhöz a legközelebb?

– A színészet, amit naponta gyakorolok. Három darabban folyamatosan játszom: a Férjek slamasztikában, avagy Ártatlanok? című vígjátékban, amit én rendeztem, illetve az Add kölcsön a feleséged! francia komédiá­ban és a Generációs Gubancok humoros, improvizációs színdarabban.

6. Életkor előrehaladtával hogyan bírja a szakmával járó terhelést?

– Sokan féltenek, hogy miért dolgozom ennyit. A szinkronfeladatoknál megjegyezték, nehogy eltávozzak, mert nem tudják kiosztani a szerepet. Mondtam, hogy akkor majd vigyázok. Ha az ember aktív életet élt, nem lehet csak úgy polcra tenni a hivatását.

7. Mennyivel másabb szinkronszínészként játszani?

– Ez egy teljesen más szakma. Megy a Duna Televízión a Bor, mámor, szerelem című szlovák filmsorozat, amiben tíz évvel idősebb karaktert játszom. A beszédtechnikámat egy erős nyolcvanas férfi hanghordozásához kell igazítanom. A feleségem nem ismerte fel a hangomat, s kérdezte: hogy csinálom ezt? Nem tudom megmondani. Meghallom a figurát, és elvisz magával, ösztönösen azonosulok vele.

8. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?

– Írtam forgatókönyveket, amik nem valósultak meg. Ezek inkább dühítenek, mint bántanak. Húszévesen még hajlandó voltam a kéziratokat kijavítani, de ma már csak azt csinálom, amiben sikereim vannak. Nem is akarok húshorgász lenni, minden szerepben tetszelegni. Már lakozik bennem elégedettség, lassan megnyugszik az elmém és a lelkem.

9. Mivel foglalkozna szívesen, ha más hivatást kellene választania?

– Színházi dramaturg lennék. A Vidám Színpadon és a Békés Megyei Jókai Színházban bemutatták a gyer­­mekdarabomat, a Szupermancsot. Jól éreztem magam abban a szerepkörben, amikor lentről néztem, ahogy megelevenedik az általam írt történet a színpadon.

10. Őriz-e olyan idézetet, amely örök érvényű az életében?

– „Embernek lenni annyi, mint fenékig üríteni a poharat” – nagyon tetszenek ezek a sorok és nagyon értem, miről szólnak.

11. Milyen jó tanácsot, tanulságot osztana meg velünk, amit a saját kárán, saját tapasztalatai alapján tanult meg?

– Mindenkinek a maga útját kell járnia. Szeretem a saját dalaimat énekelni, mert azt tartom valódinak, ami tőlem származik. A többi, az kopírozás, ami egyszerűbb. A másikért meg kell küzdeni, de többet ad.

12. Milyen zenét szeret?

– Mindenevő vagyok, jómagam is zongoráztam elég sokáig. A zenei szépséget kedvelem. Csípem a hatvanas-hetvenes évek rockzenéjét. Közel áll hozzám a régi Illés-együttes és a The Beatles.

13. Még ma is megismerik az utcán „Vili bácsit”?

– Hogyne! Rendszeresen leszólítanak, a kocsiból kiabálnak. Ha színpadra lépek, tapsol a közönség, pedig még nem is csináltam semmit. S ez Vili bácsinak szól. Jó volt, de elég volt huszonhárom éven át ezt csinálni.

+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna?

– Biztos, hogy repülnék. Néha álmodom is, hogy harminc centivel a föld fölött szállok.