Gyémántot akarunk találni

Pindroch Csaba magyar színművész. Salgótarjánban született. 1997-ben végzett a színművészeti főiskolán. Diploma után a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött, majd 2002-től négy éven át a Vígszínház tagja. Ezt követően hosszabb ideig szabadúszó, majd a Vígszínháznál eltöltött újabb évadot követően 2012-től 2021-ig a Thália Színház színművésze. 2002-ben a Valami Amerika hozta meg neki az igazi hírnevet, a filmvígjátékban a főszereplők egyikét, Várnai Tamás filmrendezőt alakította. Számos hazai tévéjáték és mozifilm szereplője. Színművészeti munkásságát többek között Madách- és Jászai Mari-díjjal is elismerték.

13+1B. Pintér Dalma2026. 10. 07. szerda2026. 10. 07.

Forrás: MW

Forrás: MW

1. Hogyan érez szülőhelyével, lakóhelyével kapcsolatban? 

– Mindig mély szerelemmel, s ahogy korosodom, egyre inkább visszavágyódom. Minél több időt töltök a szülőföldemen, annál jobban érzem ezt. Az egész megyét, Nógrádot az otthonomnak tartom. 

2. Mit szeret önmagában? 

– Mások talán jobban meg tudják ítélni kívülről, hogy mely tulajdonságok szerethetők bennem. De én nem tudok ilyet mondani. Ellenben elfogadok mindent: az erényeimet és a hibáimat. 

3. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében? 

– Az iskolában nem figyeltem eléggé. S amit még inkább sajnálok, hogy a nyelvtanulásra nem helyeztem nagyobb hangsúlyt. Sokat járok külföldre nyaralni, és jó lenne jobban beszélni idegen nyelvet. 

4. Kivel cserélne életet egy napra? 

– Senkivel. Van bőven tapasztalatom mások sorsát megélni. Végső soron az egész szakmai pályám arról szól, hogy magamban megtaláljam azt az életutat, ami a megformált figuráé, s úgy tudjam előadni, mintha az én alternatív énem lenne. De sokkal jobb érzés kibújni belőle előadás után, és a saját bőrömben lenni. 

5. Pályája elején könnyen jött a siker? 

– Igen, elég hamar érkezett. A diploma utána pár évre kaptam meg a szerepet a Valami Amerika című filmben, ami meghozta az országos népszerűséget. Szerencsés időszak is volt az, mert akkoriban még nem volt sztárgyár a televízióban, kevesebben voltunk színészek. A sikerrel kapcsolatban Geszti Péternek volt egy felvetése: a szerencsén is múlik, de jól fel kell ismerni a helyzetet és ráérezni a korszellemre. Az elején bele lehet halni, azonban észre kell venni, hogy ez csak munka. S annál sokkal fontosabb az egészség, a család, a valódi boldogság. 

6. Ha névjegyként egy megformált karaktert kellene említenie, amelyik lenne az? 

– A legnagyobb alakításom, amit Szegeden és Budapesten is eljátszottam, Petr Zelenka Hétköznapi őrületek című színműve főhősének megformálása volt. Nem olyan szerep, amiben az ember szívesen élne, de a szenvedéstörténetet, amin a srác végigment, meg tudtam élni. A mély drámai szerepben a fiú minden megszólalása humor volt. Keserédesen volt komikus. A jó darab éppen ilyen: megnevettet és elgondolkodtat. 

7. Volt olyan munkája, ami nem sikerült? 

– Nagyon sok, tízből nyolc alkalommal a kapufát találtam el. Sok mindenen múlik: lelkiállapoton, motiváción, szereplőtársakon, a saját koncentráción és a közönségen is. A színészet és maga a művészet is bányászmunka, amiben csákánnyal fejtjük a szenet, és reméljük, hogy megtaláljuk a gyémántot. 

8. A színházi vagy a filmes világ áll önhöz közelebb? 

– Egyértelműen a színházi, mert az élő dolog, a film pedig konzerv. A színművészet az itt és mostnak lett kitalálva: közösen megélni vagy megszenvedni a pillanatot. Előfordul, hogy ez ellopott idő a színészektől, közönségtől, és olyan is, ami mindig megemel. De természetesen a filmnél is ugyanúgy megtörténhet a csoda.

9. Négygyermekes családapaként nehéz egyensúlyt teremteni a munka és magánélet között? 

– Röviden: nem könnyű. 

10. Mivel foglalkozna szívesen, ha más hivatást kellene választania? 

– Szívesen dolgoznék élő anyaggal, fával, nagy tisztelettel. De nem ácsként, hanem asztalosként. Az alkotást egészen másként tudnám megélni: nem a pillanatnak, s nem is az örökkévalóságnak ténykednék, hanem több évtizednyi időnek. 

11. Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon? 

– Első alakításom egy statisztaszerep volt, akkor ragadott meg Cervantes mondata: a világ nem olyan, amilyen, hanem amilyen lehetne. Ez pontosan az, amit a szépségkirálynők mondanak: világbéke, csak szofisztikáltabban megfogalmazva. 

12. Van-e olyan értékes vagy értéktelen tárgy, ami különösen fontos önnek? 

– Hozzám került a Vígszínház tükre, amibe utoljára belenéznek a színészek, mielőtt színpadra lépnének. Több ez, mint ereklye, benne lakozik a Vígszínház lelke. Nálam van a felrobbantott Nemzeti Színház oszlopfője is. Őrzök egy Ferenc pápától kapott, kezéből a kezembe adott olvasót. Illetve egy cipőt, amit Schumacher dedikált. 

13. Szabadidejében mi jelenti a kikapcsolódást, feltöltődést? 

– Az olvasás, amikor van rá jelenlétem. Szeretek verseket tanulni, most éppen a Hajnali részegségben mélyedtem el. Sokáig nem értettem, mindannyiszor eluntam. Most felkért egy barátom, hogy szavaljam el egy megnyitón. Elkezdtem vele foglalkozni, és egyre jobban kinyílik előttem. 

+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna? 

– Ami megadatott nekem, azzal dolgozom. Minden sportoló és művész dopping nélkül is eltudja érni a vágyott állapotot, csak pusztán akaratból, belső értékeire támaszkodva. Ehhez nem kell szuperképesség.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!