Jeles napok

Vízkereszttől nagyböjtig tart a farsang, amelynek első hétfőjét regelő (regélő) hétfőnek nevezték hajdan. Pais Dezső közös gyökérről eredezteti a rege reggel, rikkant, brekeg szavakat, amelyek az örömhírre, a sötétség után felragyogó hajnalra, a megújulásra, a nászra, a teremtésre utalnak. Menyegzős vasárnapoknak nevezték régen a farsangi vasárnapokat, hisz ilyenkor hirdették ki a szószékekről a lakodalmakat, amelyek "a leány asszonnyá, menyasszonnyá, a mennyek királynőjévé, reménybeli Boldogasszonnyá átváltozásának szertartásos ünnepei voltak" (Falvay Károly). Esküvőre menet a menyasszony cipőjébe (néhol a vőlegényébe is) máriahúszast (Szűz Máriát ábrázoló ezüstpénzt) varrtak, hogy életüket az Istenszülő anya vigyázza. Az új pár ágyát régen megszentelték, és - rontáselhárítóként - Nagyboldogasszonykor szentelt gyógyfüvet tettek a párnájukba. Az asszony, az édesanya a család támasza - erről tanúskodik ősi kifejezésünk, a boldogasszonyfa, amely a ház mestergerendájának a támasztóoszlopa. Boldogasszony ágyának nevezték régen a gyermekágyat, a gyermek keresztelője után áldomásként megitták a "boldogasszonypoharat", más néven a bábapoharat. Az életből eltávozottakat, a "megboldogultakat" is Boldogasszony ölelte magához, az édes anyaföld fogadta magába. Ki másra bízhatta volna népünk a megújult esztendőt is, mint ősi patrónánkra, Krisztus édesanyjára? Ezért volt - még az elmúlt század elején is - az évkezdő január neve Boldogasszony hava.