Évfordulók

Több művészeti műfajban is otthonosan mozgott, és maradandót alkotott a száz esztendeje született Borsos Miklós (1906-1990). Kortársként emlékezhetünk a jeles szobrászra, aki ötvösként, grafikusként, éremművészként egyaránt jelentős életművet teremtett. Ami kimaradt a képzőművészet területéről, jó stílusérzékkel és emlékezőtehetséggel megírta Visszanéztem félutamból és A toronyból című önvallomásos köteteiben. A kaland, az élmény, a tapasztalat egyaránt formálta művészi és emberi fejlődését. Festőnek készült, ám a gimnáziumot félbehagyva apja aranyművesműhelyében dolgozott. A Képzőművészeti Főiskolát is felcserélte itáliai és franciaországi vándorutakra, majd az ecsetet a vésőre. Pályája elején rézdomborításokat készített, később szívesen formálta bazaltból a szobrait. Saját művészi stílusának kialakulására éppúgy hatott az európai szobrászati hagyomány Arp és Brancusi nevével jelzett iránya, mint a Tihanyban töltött nyarak. A balatoni és a dunántúli táj mediterrán varázsa sajátos pannon ízt adott márványból, kőből faragott szobrainak. Legérettebb korszakát az archaikus formanyelv modern továbbgondolása, a monumentális, tömbszerű megformálás és a plasztikus formaalakítás finomsága jellemezte. Az anyag szépsége, a formák letisztultsága érvényesül Csillagnéző lányfejeiben, gyönyörű akt torzóiban. Sellőkkel, szirénekkel benépesített szobrászi világa, íróportréi éppúgy jelzik vonzódását az irodalomhoz, mint tusrajzai és könyvillusztrációi. A Lánchíd és a Váralagút között álló nulla kilométerkő is az ő alkotása.