Évfordulók

Disznóshorvátnak több mint ötven éve változtatták a nevét Izsófalvára. A Bükk-hegységi faluban 175 esztendeje született Izsó Miklós (1831-1875) szobrászművész rövid, ám küzdelmes életútját ezzel is méltányolta az utókor. A hazai romantikus szobrászat legnagyobb mestere pályafutását Rimaszombaton kezdte, ahol a szabadságharc leverése után bujdosott. Kőfaragónak állt, s a rendkívüli kézügyességű ifjút Ferenczy István, első jelentős szobrászművészünk fogadta tanítványává. Fiatal értelmiségiek anyagi támogatása révén Bécsben, majd a müncheni művészeti akadémián tanult. Hazai szobrászatunkban elsőként Izsó fordult népi témákhoz. A Furulyázó pásztor után alkotta egyik főművét, a Búsuló juhászt. A fehér márványba faragott zsánerszobor a reformkori magyarság nemzeteszményét fejezi ki. Tervei megvalósítását szűkös anyagi lehetőségei és a korszellem egyaránt nehezítette. "Mi, magyarok nem kultúrára vagyunk születve - elkárhozott az, ki nálunk e küzdelemteljes művészeti pályának él" - panaszolta egyik levelében. Pedig sokat dolgozott, számos közéleti személyiség mellszobrát készítette el. A népéletből vett jeleneteket több művében, így a táncoló hajdúk kis terrakottaszobor-sorozatában is megörökítette. Debrecenben Csokonai szobra lett egyetlen saját tervezésű s fel is állított emlékműve. Korai halála miatt szegedi Dugonics-, budapesti Petőfi-szobrát már Huszár Adolf fejezte be. A művészettörténet nagyra tartja Izsó karakterérzékét. Alakjainak nemcsak külső jellegzetességeit, de belső vonásait is megelevenítette.