Évfordulók

Színészkirálynak, versmondó nagyharangnak nevezte Nagy László a 75 esztendeje született Latinovits Zoltánt (1931-1976). Minden idők egyik legnagyobb magyar színésze lett szűkre szabott pályájának két évtizede alatt. Páratlan tehetséggel és jellemábrázoló erővel alakította a drámairodalom számos parádés szerepét. Több mint ötven filmben játszott nehéz embereket, romantikus hősöket, ellentmondásos figurákat. Kérlelhetetlen igényessége, a benne lángoló jobbító szándék a tökéletesség felé hajszolta és számos konfliktusba is sodorta. A színház felelősségét elemző, Ködszurkáló című kötete nagy vihart kavart. Gondolatai ma is elevenek. "A színész játéka nyomán nem marad semmi. Léte naponként igazolódik vagy soha. A színész halála után csak emlékek maradnak. Halálával művészete megszűnik. Egész léte a múló napokon vett győzelem- vagy vereségsorozat. A színész fegyvere a költők szavai, eszméi, vértje a hit, pajzsa a szeretet, hangja a rend és a remény. Nem sérthetetlen, tehát teljesen védtelen." Vallotta, "egy ember megszállott hite elég ahhoz, hogy mindenki szárnyakat kapjon". Ő, aki emlékezett a repülés boldogságára, másfajta színházra, szárnyaló közösségre vágyott. Cserhalmi György szerint "...művészeti kérdésekben is nehézlovassági karddal vívta háborúit. Egy szál virágot is kardként kezelt." Ruttkai Éva úgy látta, "...a képtelenséget ő nemcsak önmagában, hanem a világban is meg akarta oldani. A feloldozást és a megváltást akarta közösségi méretekben." Már harminc éve halott, ám nemzedékek példaképe lett, hatása kitörölhetetlen.