Van egy történetünk

Csontsovány, alacsony, reszkető lábú fiatal lány bolyongott a bécsi külváros egyik kertjében. A lakók hívására kiérkező rendőröknek a lány halkan, akadozva elmondta, hogy ő Natascha Kampusch, akit 1998 tavaszán, iskolába menet raboltak el Bécsben. Először hinni sem akarták, hiszen a nyolc évvel ezelőtt eltűnt gyermekről már senki nem remélte, hogy életben van. Pedig ő az, akinek hihetetlen sorsáról egyre többet tudunk meg.
A tízéves kislányt a család távoli ismerőse, az akkor 36 éves Wolfgang Priklopil rántotta be kocsijába azon a tavaszi napon. Mint később elmondta neki, már régen kinézte magának, "megszerette", ezért, ha nem akkor, hát egy másik napon, de mindenképpen megszerezte volna őt. A család kétségbeesve kereste a kislányt, még Magyarországon is nyomoztak, mivel sokszor itt töltötték a vakációt, és sokan ismerték őket. A rendőrök több szálon is elindultak, de mivel minden nyom tévesnek bizonyult, és mert váltságdíjkérés sem érkezett, feltételezték, hogy gyilkosság áldozata lett. Most azonban kiderült, hogy a gyermeket a pedofil férfi egész idő alatt strasshofi otthonában, egy rejtekhelyen tartotta. A rendőrök a házban egy elektronikus biztonsági rendszerrel ellátott garázst találtak. A helyiségben volt egy szerelőakna, amelyből egy vasajtó vezetett a rejtekhelyre. Az alig öt négyzetméteres, 1,60 méter magas szobácskában egy felhajtható ágy, zuhanyozó, vécé és egy kis tévé volt. Ebben a végtelenül sivár környezetben töltötte Natascha a nap jó részét, mivel a híradástechnikus férfi eljárt dolgozni. Főtt ételt egyáltalán nem kapott, tévét csak engedéllyel nézhetett, olykor képes újságot, regényeket kapott, az aberrált férfi eleinte többször meg is verte.  Priklopil azt hazudta neki, hogy váltságdíjat kért érte az apjától, amit az nem volt hajlandó kifizetni. A kislány tehát abban a tudatban élt, hogy családja lemondott róla, mert sokallta a váltságdíjat. Ilyen körülmények között persze senkije nem maradt fogvatartóján kívül. Elmondása szerint "önként" adta magát oda a férfinak, akihez az évek során egyre szorosabb szálak fűzték.
Valamit enyhülhetett a rabtartó szigora, egyre inkább megbízott az immár felnőtté vált lányban, s néha már felengedte a kertbe levegőzni. És egy ilyen alkalommal a lány elbolyongott. Még az sem biztos, hogy tudatos volt a szökése, talán csak egy homályos ösztön vezette. Amikor már biztonságban volt, a rendőrök nagy erőkkel indultak Priklopil kézre kerítésére. A férfi azonban, miután rájött a szökésre, a vonat elé vetette magát.
S a különös fordulat: Natascha sírva gyászolja kínzóját, bűntudat gyötri a férfi öngyilkossága miatt. A pszichológusok előtt jól ismert ez az állapot: Stockholm-szindrómának nevezik azt a helyzetet, amikor túsz és elrablója között bizonyos azonosulás alakul ki, s az áldozat érzelmileg kötődik rabtartójához, az ő oldalára áll. Most szakemberek foglalkoznak a lánnyal egy szanatóriumban, mert nem akar hazatérni, nem akar a szüleivel találkozni. Nehéz, talán lehetetlen lesz őt visszavezetni a normális életbe, az emberi közösségbe.