Jeles napok

A méhészek és mézeskalácsosok régen körmenettel és azt követően vásárokkal ünnepelték meg védőszentjüknek, Szent Ambrus püspöknek a napját (december 7.), amely része volt a karácsonyi előkészületeknek. A IV. században élt püspököt egy gyermekkori legendája fűzi a méhekhez, népi szólás szerint Jézus bogárkáihoz. Eszerint a nyitott szájjal alvó gyermek arcát ellepték a méhek, de nem csípték meg, pedig a nyitott száján ki-be járkáltak. A méhek később elrepültek, de oly magasra, hogy szabad szemmel nem követhették őket. Ambrus édesapja ekkor megilletődve mondta: "Ha a gyermek megéli, nagy ember lesz belőle." A méhek az ékesszólás, bölcsesség, szűzi tisztaság és a szorgalom jelképei, Dante megfogalmazásában az Ég szerelmet és békét hozó angyalai. A méhek által termelt nektár, az ambrózia jelentése: halhatatlanság, istenek eledele, illatos kenőcse. Az aranyló méz a fénysugár, a bőség, a megújulás jelképe, így egyértelmű a jelentősége az év legsötétebb időszakában, az adventi böjt idején, majd a karácsonyi asztal bőségében. A méhek által termelt viasz - egy ókeresztény legenda szerint Jézus verejtéke - szakrális kelléke az ünnepeknek, "világossága az égi fényekkel olvad egybe". Az adventi készülődésben, ahogy gyűlnek az aranyló mézzel készült ételek, jelképek, úgy gyúlnak a lelkekben a sötétséget eloszlató fények: "Már közel fénylik jászolod, / Új lángot gyújt a titkos ér, / Elűzetik a zordon éj, / Világnak fénye visszatér." (Szent Ambrus himnusza)