Utolérni a húst

A vasút az oka mindennek, mondta a férfi. Túlfűtötték a vonatot.
Ültek az asztal körül, és nézték a nagy halom valamit, amit néhány órája még húsnak neveztek.
Pedig olyan szépen indult minden.
A férfinak sikerült egy kis mellékest keresni az ősszel, a főnök pincéjében kellett kimosnia a hordókat, rendbe tenni a kis birtokot, hogy ha jön a többi főnök, ne legyen semmi gond a szürettel. Városi falusi ember volt, ahogy szokta mondani, nem okozott neki nagy gondot az egész. Otthon kirakta az asztalra a borítékot, megszámolta a pénzt. Szilveszterre lemegyünk apámékhoz, mondta. A gyerekek ujjongtak, végre nemcsak a tévé, hanem igazi állatok, ha befagy a kanális, tán még korcsolyázni is lehet, szerettek falun lenni. Csak hát ritkán jutottak le. Drága a vasút, apa mindig ezt hajtogatta. Nem értették, hogy akkor miért vannak mindig annyian a pályaudvaron, ahova néha elvitte őket az apjuk mozdonyokat nézegetni.
Megvették a nagycsaládos jegyet, sebes vonatra, elhelyezkedtek, igazi szilveszteri hangulat volt.
Valami büdös, szólalt meg egyszer az asszony.
Én mosakodtam, mondta nevetve a férfi, a gyerekek is nevettek.
Valami büdös, mondta egy idő után megint az asszony.
A férfi finoman megkocogtatta az asszony bokáját, még meghallják, suttogta, de az nem törődött vele, leemelte az egyik csomagot, egy hatalmas zacskót vett ki belőle, virsli volt benne.
Tudtam, mondta, ma jár le a szavatossága. Nem kerülhetünk ilyen szégyenbe, csinálj már valamit.
A férfi nem tudta, mit csináljon, hiába néz híradót, olyan tolongás volt abban a nagyáruházban, hogy tényleg nem nézte meg a szavatosságot.
Jött a kalauz, kérte a jegyeket.
A férfi félrehúzta.
Nem mehetnénk gyorsabban, kérdezte. Tudja, a virsli, megromlik, mire odaérünk. Utol kellene érni a húst.
Az asszony tudja?, kérdezte a kalauz, nem csodálkozott semmin. A férfi bólintott. Volt már pisilni?
A férfi megrázta a fejét. A kalauz kinyitotta a táskáját. Na, ide figyeljen, ha kimegy, ragassza át, mondta, és egy címkét adott oda.
Magát a húsgyár fizeti?, kérdezte a férfi.
Nem, suttogta a kalauz. Csak a helyzet menthetetlen. Rosszabb, mintha az oroszok a spájzban lennének. Én meg nem szeretek látni boldogtalan arcokat.
A férfi úgy tett, ahogy a kalauz mondta: amikor az asszony kivitte a gyerekeket, gyorsan átcímkézte a virslit.
Én nem érzem, mondta, amikor visszajöttek. Biztos, hogy jól nézted meg azt a címkét?
Jaj, de buta vagyok, mondta az asszony, elnéztem egy héttel. Nagy szégyenbe kerültünk volna.
Szerintem a vonat az oka, mondta a férfi. Túlfűtötték. Pedig a szavatossága még jó. Láttátok a címkét, nem?
Ültek az asztal körül, nemsokára éjfél, és a tálon ott volt négy kiló valami, ami úgy nézett ki, mint a halott kutya farka.
A helyzetet, mint mindig, a férfi apja oldotta meg.
Nem baj gyerekek, a pezsgőt még nem rontották el, ez az év biztosan jobb lesz, mint az idei, ilyen rosszat már nem ehetünk.