Kavicstojástól a világkiállításig

Balogh Ildikó hazánk egyik legismertebb hivatásos tojásfestője, aki alkotói pályáját családi örökségére építve kezdte. A tojásírás technikáját otthon sajátította el, majd az átvett motívumkincset tudatosan formálta tovább, egyéni látásmóddal és kifinomult esztétikai érzékenységgel gazdagítva. A Népi Iparművészeti Tanácsnál zsűriztetett hímesei egyszerre felelnek meg a szakmai hitelesség szigorú elvárásainak és tükrözik az alkotói önállóságot. Tojásai nem pusztán dísztárgyak, hanem a népi ornamentika kortárs, mégis hagyományhű értelmezései. Munkásságát a Tojásfestő Népi Iparművész, valamint a Népművészet Ifjú Mestere címekkel ismerték el. 

A tojásírás számára nem csupán mesterség, hanem személyes, elmélyült gyakorlat: 34 éve mindennapi tevékenység, amelyben a koncentráció és az ismétlődő mozdulatok csendje a belső egyensúly és a lelki harmónia egyik legfontosabb forrásává vált. 

– Kaposváron születtem, az alkotás és a művészet mindig része volt az életemnek – mesél Ildikó a kezdetekről. – Felső tagozatosként rajzszakkörre jártam, festettem, énekkarban énekeltem, táncoltam, szertornáztam, zongoráztam. A kézzel végzett, aprólékos munka korán belépett az életembe, néhány évesen, a fonyódi nagymamámnál már gombot varrtam. Tizenkét évesen, az iskolában készítettem el az első, gombostűvel viaszolt tojásomat. Otthon édesanyám írókával festette a piros tojásokat, én akkor még inkább szemlélője voltam a folyamatnak. Anyai nagymamám gicáját (írókáját) azonban ma is őrzöm, bár sosem használtam, számomra inkább a generációkon átívelő folytonosság jelképe. 

Ildikót tizenhat éves korában – amikor német rokonainál bé­bi­szitterkedett – újabb meghatározó élmény érte. Unokatestvére anyósának egész szekrényre való tojásgyűjteménye volt, ő ültette le először tudatos gyakorlásra a fiatal lányt. Délután négykor kezdett dolgozni, és hajnal négykor még mindig a tojás fölé hajolt. Addigra a vonal kiegyenesedett, a keze biztosabbá vált. Ott, tustollal viaszolva tapasztalta meg először az elmélyült, szinte meditatív alkotás állapotát. Ez az élmény nemcsak technikai fordulópontot jelentett, hanem megerősítette abban is, hogy a tojásírás számára nem alkalmi tevékenység, hanem életre szóló hivatás. 

– Huszonhét évesen határoztam el, hogy hivatásos tojásfestő leszek. Ebben nemcsak az alkotás iránti elkötelezettség játszott szerepet, hanem a mesterség letisztult, viszonylag kis költségigényű természete is. A fogtechnikusi pályát cseréltem fel erre az útra, az ott megszerzett precizitás, a milliméter pontosságú munkavégzés máig meghatározza az alkotói gyakorlatomat. 
A tojásokon nincs előrajzolt minta, mindent szabad kézzel festek és karcolok, az aranymetszés alapelveit­ alkalmazva. Gyerekkoromban legszívesebben a szőnyegen ülve készítettem ajándékot a szeretteimnek, egy apró, kék „kavicstojást” is akkor alkottam. Nézhetjük úgy is, hogy már itt megmutatkozott a képességem és az életem íve. Ma is ugyanaz vagyok, mint kislányként, szeretem a szépet, és olyan ajándékot adni, amit a saját kezemmel készítek. 

Ahogy Ildikó mondja, a kavicstojástól a professzionális tojásfestészetig hosszú út vezetett. Jól bírja a monotóniát, egy mintát akár több ezerszer is képes megfesteni, miközben időről időre finoman változtat rajta. Szó szerint megalkotta magát tojásfestő művészként, hiszen ma Magyarországon mindössze ketten-hárman mondhatják el, hogy hivatásosok. 

– Csak tojást szerettem volna festeni, és ebből megélni, végül sokkal több lett belőle, mint amire valaha gondoltam. Mindezért nagyon hálás vagyok. 
Kezdetben Magyarországon értékesítette munkáit, majd fokozatosan a német nyelvterület kiállításain is bemutatkozott. Nemzetközi jelenléte az elmúlt években tovább erősödött, legutóbb Japánban képviselte Magyarországot a világkiállításon. Alkotásait évről évre zsűrizteti, számos pályázaton arany oklevelet nyert. A hagyományos népi formavilág mellett mára markáns iparművészeti irányt is képvisel, saját, csak rá jellemző mintakincset alakítva ki. 

– Többféle technikát alkalmazok, és többszínű somogyi, zalai, baranyai és tolnai motívumokat készítek. Legközelebb mégis az egyszínű tojások állnak hozzám, bár időről időre kacsintgatok a finom színárnyalatokkal dolgozó festés irányába is. Ez azonban rendkívül időigényes, a megfelelő tónusok kikísérletezése hosszú évek munkája. A fekete szín tökéletesítése például tíz évembe telt. Nemcsak a festék, hanem az alapanyag is meghatározó. Hosszú idő volt megtalálni azt a stabil tojásbázist, ahol a tyúkok egyenletes minőségű tojásokat tojnak, hiszen a héj színe, foltossága, vastagsága és mérete mind befolyásolja a végeredményt. A tojásfestés így nemcsak művészi, hanem anyagismereti feladat is, amelyben a tapasztalat pótolhatatlan. 
Alkotói utam időközben új területtel bővült, húsz éve praktizáló asztrológusként a két hivatást összekapcsoltam, és születési képletre komponált tojásokat is tervezek. De gyakran merítek ihletet a környezet vizuális elemeiből is, egy kovácsoltvas kapu szívformája például karcolt vagy viaszolt mintaként születik újjá a tojáson. 
Ildikó már a pályája elejétől fontosnak tartotta a tudás megosztását. Azóta a fiatalabb generáció számos tagja került ki a kezei alól. 

– Huszonöt éve tagja vagyok a Somogyi Népművészeti Egyesületnek, amely pályázatokkal és szakmai lehetőségekkel támogatja a munkámat. Évente sok gyermeket és felnőttet tanítok iskolákban, műhelyekben és az online térben egyaránt. A magánoktatást különösen közel érzem magamhoz, ilyenkor teljes figyelmemet az egyénre fordíthatom, mert tapasztalatom szerint nemcsak technikát, hanem önbizalmat is kell erősíteni. Nálam ráadásul mindig húsvét van, naponta átlagosan tíz tojást készítek, és ünnepnapokon is gyakran tanítok Magyarországon és külföldön egyaránt.