Bűnről bűnre

Érthetetlen számomra Fenyő János meggyilkolása. A Vico-birodalom feje az egyik legjobban védett személy volt az országban. Aki járt a Törökvész utcai székházában, megtapasztalhatta, miként adták kézről kézre a biztonsági emberek. Felvették a vendég adatait, kitűzőt kapott, és még a liftben is kijárt a kíséret. Az Alkony utcai villában még szigorúbb szolgálatot tartottak fenn. Egy alkalommal teniszmeccsel egybekötött üzleti tárgyaláson jártam ott. Kánikula volt, a kocsink beállt a kertbe, mi pedig jó három órát időztünk a pályán, illetve az indiánsátor hűvösében. Az autóhoz érve a sofőrünket félig megfőve találtuk: elmondta szegény, hogy a fekete overallos testőrök nem engedték kiszállni a járműből, ott aszalódott hát a kuktává forrósodott kaszniban. Nem is lehetett még a környékre sem csábítani többé...
És akkor ezt az embert, Fenyő Jánost már-már amatőr módon végezték ki 1998. február 11-én, a Margit körúton. Egyedül ült könnyen sebezhető Mercedesében, az elkövető kiszállt egy Mitsubishi Lancerból, a piros lámpánál várakozó kocsihoz sétált és az ablakon keresztül golyózáport zúdított a médiagurura. A fegyvert az autó alá dobta. Megszabadult árulkodó cuccaitól, a kapu alá hajította őket, és felszívódott a késő délutáni forgalomban. A Nemzeti Nyomozó Iroda hatalmas erőkkel látott munkához, és végül gyanúsítottként képbe került Sefedini Agim. A napokban DNS-mintát szolgáltatott tőle a szerb nyomozó hatóság, így kiderül, valóban ő volt-e az elkövető. Csakhogy nem a pitiáner bérgyilkosra kíváncsi a közvélemény, hanem a megbízójára. A titkot jó lenne kiszedni belőle. És itt a bökkenő: a szerb alkotmány nem teszi lehetővé, hogy egy állampolgáruk felett - kivéve a háborús bűnösöket - más országban ítélkezzenek. Így aztán elképzelhető, hogy az országhatár szab majd gátat a megnyugtató felderítésnek. Bosszantó lenne, ha a nagy felháborodást kiváltó gyilkosság azzal zárulna, hogy az igazság odaát van...