Mese

Idővel a kislány nagyocskára nőtt, s azt látta, hogy az anyja mindig sír. Eleinte nem árulta el, miért is sír, aztán egyszer mégis válaszolt: - Megmondom, ha olyan nagyon erősködöl, de tudom, hogy hasztalan. Mikor te születtél, már volt neked hét bátyád, akik kocsmába jártak. Én meg megátkoztam őket és hollóvá változtak, elszálltak, azóta úgy oda vannak, hogy se hírük, se nyomuk, nem tudok róluk semmit.- Édesanyám, süssön nekem pogácsát, én elmegyek, megkeresem a bátyáimat.- Hova mennél? Hisz azt sem tudod, merre indulj el.De a lány kötötte magát, az anyja se állhatott elébe, hogy ne menjen. Sütött neki pogácsát, azzal útnak eresztette. Ahogy a lány megyen, egy gallyról leszól neki egy kismadár, pogácsát kért. Adott neki.

{p} A kismadár meg hála fejében azt mondta neki: "Ha a Veres-tengerhez érsz, ott egy szép alma esik elébed. Te azt vedd fel, edd meg, a csutáját meg tördeld el, és hajigáld vízbe."Megy-mendegél a lány, egyszer valóban a Veres-tengerhez ér. A partján mindjárt elébe hull egy alma. Enni kezdi, a csutáját pedig a vízbe hajigálta egy cseppig. A csutából gyönyörű szép hajók lettek. Egyikre felült, az elvitte túl a Veres-tenger másik partjára. Ott a parton volt egy nagy hegy, annak a tetejében meg egy kis ház. A kismadár, aki végig hűségesen kísérte, itt azt mondja a lánynak:- Te ide tartasz, ebbe a kis házba, de te oda nem tudsz magadtól feljutni sohasem. Hanem amott, a hegy tövében van egy hattyú, ülj annak a hátára, kapaszkodj a nyakába, ne félj, majd felvisz az!Úgy is volt. A lány ráült, a hattyú meg felvitte. Bement a kis házba, szétnézett. Elővette az asztalterítőt, kirakott hét pogácsát. Aztán elbújt az ágy alá. Este hazajönnek a hollók, szétnéznek a házban, kérdezősködnek, tanácskoznak, hogy ki járt itt, de nem tudják kisütni.

{p} A hollók javában eszik a pogácsát, a lány meg csak előbújik az ágy alól. Azt mondják erre a hollók: - Hiszen te a testvérünk vagy! De tudod, ne maradj te itt közöttünk, mert ha a hollók királya hazajön, véged van!De a lány megkötötte magát, hogy bizony nem megy ő addig, míg őket ki nem szabadítja! Azt mondják a hollók: - Nem lesz abból semmi, mert ahhoz hét esztendőt, hét fél órát meg hét minutát kell éhezni, meg az idő alatt egy árva szót sem szólni. Te meg azt nem bírod ki!- Dehogynem! - mondta a lány. - Majd megpróbálom!Azzal elbúcsúzott a hollóktól, és ment, amerre látott. Útja egy nagy uradalomba vezetett. Talált egy nagy szalmakazalt, ebbe belebújt. Ott volt ő magányosan, se nem evett, se nem szólt senkihez. Hiába hozta a király agara az ételt, rá sem nézett, még csak hozzá sem nyúlt.De egyszer csak a lovász észreveszi, hogy az agár, ami ételt kap, mind a kazalhoz viszi. Rálesett. Meglátta, hogy a kazalban lyuk van, a lyukban meg valami szép lány van elrejtőzködve. Jelenti is a királynak mindjárt, hogy mit látott. A király odament, szólítgatta a lányt, de az tartotta a fogadalmat, és nem szólt. A király azt hitte, hogy a lány néma, de nem törődött a némaságával, és elvette feleségül.Nemsokára lett egy szép gyerekük.

{p} De volt az udvarban egy kutyairigy vasorrú bába is, az haragudott a néma királynéra szörnyen. Mindenáron el akarta veszejteni. Elkérte egyszer tőle a kisgyereket, vesszőkosárba fektette, betette egy folyóba, az meg vitte, vitte lefelé a kosarat és benne a kisgyereket. Akkor a vasorrú bába bement a királyhoz, azt mondja neki: - Mit érdemel az az asszony, aki saját tulajdon gyerekét a folyóba öli?A király sejtette, hogy az ő feleségére kell most szólni valamit, de nem szólt, csak azt mondta: - Még várok, az igazság majd kisül!De született ám a királynénak második, harmadik gyereke, azokat is mind elveszejtette a vasorrú bába a vízen. De szerencsére egy molnár, akinek egy csepp gyereke sem volt, valamennyit kifogta. A gyerekek születését azonban látták a hollók, meg azt is, ahogy a molnár egymás után kifogta őket.De a király végül, mit volt mit tenni, elhitte, hogy a felesége csakugyan maga emészti el a gyerekeket. Kilencvenkilenc kocsi fát hordatott máglyába, és megparancsolta, hogy ha az majd tiszta parázstűz lesz, tegyék rá a királynét.Már meg is gyújtották a máglyát, már vinni akarták az asszonyt, de mikor épp a zsarátnokra akarták tenni, letelt a hét esztendő, a hét félóra meg a hét minuta.

{p} A hét holló, akik ott voltak a máglya körül az igazlátásnál, csak megrázkódott, és valamennyiből szép fiatalember lett.Ők aztán elmondták, hogy a királyné a testvérük, idáig azért nem szólhatott, mert őket akarta megszabadítani. A gyerekei pedig, akiket a vasorrú bába a vízen eleresztett, mind egy molnárnál vannak, az kifogta a vízből, és azóta szépen neveli is őket. A királyné megszabadult, a gyerekeit a molnártól visszaszerezték. A királyné az anyját magához vette, a hét testvér pedig elment haza. Még most is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
(Magyar népmese)