Az én képernyőm

Gyönyörűséges és nagyon fontos filmet vetített a napokban a Duna Televízió. Ez a csatorna az összes közül a legtöbbet teszi azért, hogy a néző olyan filmet is lásson néha, aminek felfogásához kissé több szükséges az agyhalál közeli állapotnál. Ingmar Bergman életműve nem éppen a virágos tavasz és ugrándozó bárányok világa. De pontosan utolsó mozifilmje, az 1982-ben készült Fanny és Alexander ad magyarázatot arra a nyomasztó, szürke, depressziós, északi hangulatra, amelyet imádnak a mester rajongói, és amelytől borzadoznak azok, akikben akad még némi életvágy.
A kulcs természetesen a gyemekkorban rejtőzik. A mondás szerint életünk első tíz évében minden, ami fontos, megtörténik velünk. Alexanderrel – a gyermek Bergmannal – tényleg megtörténik minden, a mennyországból a pokolba csöppen, majd nagy keservesen vissza tud kapaszkodni a mennybe, de ott már semmi sem lesz a régi. Az önéletrajzi fogantatású családtörténet magja az, hogy a művész sokat szenvedett lelkész apja rideg szigorúságától, boldogtalan anyja tehetetlenségétől. A film megmutatja a vágyott másik lehetőséget, a színész-nagypolgár család meleg, vidám, bohém és kissé szabados életét. A látvány is kápráztató: a nagymama szalonjának szecessziósan burjánzó vöröse, aranya, az üde zöldek és tiszta fehérek szembesítése a püspök mostohaapa házának fekete-szürke komorságával. A sors a gyermek szemével nézve félelmetes és kiszámíthatatlan, de a gondolat és a vágyak erejével mégis befolyásolható. Tragédia és humor, mese és valóság, mágia és ima egyszerre működik, nem is tudható mindig, mi az igaz és mi a képzelet. De a művészi igazság fénycsóvaként világít.
Ezért is tökéletesen érthető, hogy Bergman élete hátralévő 25 évében többé nem csinált mozifilmet: itt mindent elmondott, mindent elmagyarázott, elvarrta a szálakat. Megkínzott gyerekkorát a legmagasabb szinten lépte túl. Megbékélt szüleivel, leszámolt démonaival, megnyugodott. Viszont soha más nem érdekelte, tehát mondanivalója sem volt többé a világ számára. E filmmel lezárta és mintegy lepecsételte életművét.
A Fanny és Alexander mindenki számára megközelíthető remekmű, szívet-lelket melengető élvezet. Bárcsak gyakrabban vetítenék.