Jeles napok

A régi ember hittel vallotta: „A Nap az Isten, mer’ a Napba van az Isten! Annak a sugara teremt mindönt…” A téli napfordulón őseink hitében meghal, de még abban a pillanatban újjá is születik az áldott fény. „Megváltó születik Isten akaratából.” A téli napfordulóhoz kapcsolódó karácsonyi ünnepkör – a nyugati kereszténységben december 25–január 6, a keleti egyházakban január 6. – a megtisztulás és az újjászületés misztériuma, az Ég és a Föld új szövetsége. A régiek kereknek hitték a világmindenséget, és „…kerek e világon” mindenhol szent volt a „Föld köldöke”. A moldvai csángók hitében a „Föld köldöki mindenkinek az a hely, hul született, ahul ősapáink tájai, ahul él az ember, ott hul ismeri az egész világot.” A föld köldökét az Égigérő fa, a Mindenség tengelye köti össze az Éggel, amelynek tetején trónol a Teremtő, és rendet tesz a világ látszólagos káoszában. Jeleket támaszt (Napot, Holdat, csillagokat), amelyek az Égigérő fa körül keringenek, és segítségükkel tájékozódhatott a régi ember. A kereszténység egyetemes Égigérő fája Krisztus keresztje, amelyen jel a világnak a betlehemi kisded (újjá)születése. Bemutatása napján (Háromkirályok napja, Vízkereszt – január 6.) az ő áldását kérik a hívők házukra, hazára s az egész teremtett világra: „Új csillaga új királynak / Új áldást hoz a világnak. / E ház abban nagy részt vegyen, / Szent hitben állandó legyen. /.../ A lelki arany bősége, / Tömjén s mirha elégsége, / Maradjon mindenkor itten, / Veletek legyen az Isten!”