Az én képernyőm

Remélem, nem a generációs elfogultság mondatja velem: jó, hogy a közszolgálati tévének vannak még ötvenen túli műsorkészítői is, akik nem hiszik azt, amit a hirdetők és a nézettségi adatokat mindenek felettinek gondolók, hogy a 49. éven túl nincs élet. Mint ismeretes, ez az a bűvös határ, ameddig igazán számít nekik a néző, a többieknek jó lesz a magyar nóta és Korda György...  Pedig van például egy igen aktív réteg 50 és 62 között is. Ide tartoznak, akik még a régi rendszerben szocializálódtak, de azért könnyen megtanulták a számítógépet, sokan tudtak még váltani, sokan felelős poszton állnak, döntéshozók, de legalábbis jól boldogulnak a mai világban is. Még nem sírják el magukat régi filmeken, de már mosolyogva sóhajtoznak, ha ifjúságuk, a beatkorszak számait hallják. És persze kívülről fújják mindet.
Ennek a korosztálynak emblematikus muzsikusa Zorán. A ‘60-as évek beatzenészéből az elegáns táncdalénekesen át a mai, intellektuális popzenészig – mind ő volt. Úgy sikerült 40 évig csúcson maradnia, hogy nemigen – vagy csak nagyon ritkán – kellett művészi vagy emberi megalkuvásokat tennie. Ő mindig ugyanaz a Zorán maradt, a látszatra kissé hűvös, valójában mélyen érzelmes és szenvedélyes énekes. Aki negyven évvel ezelőtt csápolt a Rákóczi úti Metró klubban neki – mint például e sorok írója –, örömmel tapasztalja, hogy egyre jobb. Hajdanán sokkal gyengébben énekelt, de már huszonévesen is rendelkezett az átütő hatású művészek kisugárzásával. Naná, hogy a klubban minden lány szerelmes volt belé.
Most, 66. évesen persze már nem az a sápadt, szép szemű, komoly fiú, aki a lányok szívét dobogtatja, de még mindig hihetetlenül rokonszenves és okos. Ezúttal az M1 Rocklexikon című új műsorában hallhattunk részleteket dalaiból és intelligens, jó modorú válaszait a riporter, Nagy György néha kissé nehézkes kérdéseire. Dalai, a régiek és a közelmúltbeliek, sokadszorra is szíven ütik az embert.
Úgy esett, hogy két huszonévessel néztem a műsort. Tettek-vettek a szobában, de egy idő után leültek és figyelni kezdtek. Mindketten jól ismerik Zorán számait. Az egyik azt mondta, neki túl érzelmesek, a másik így fogalmazott: neki a többség bejön. De mindketten hozzátették: az ember nagyon rokonszenves és abszolút hiteles. Akkor is, ha énekel, akkor is, ha beszél.
Szerintem az a régi, sápadt egyetemista az otthon buherált gitárjával és a kissé nazális hangjával, ha beletekint a 40 évvel későbbi jövőbe – ezekkel a véleményekkel nagyon is kiegyezett volna.