Az én képernyőm

Kedvenc íróinkkal az a baj, hogy ha már elhunytak, nem írnak újabb könyveket! E nagy igazság sokszor eszembe jutott már, példának okáért Agatha Christie-vel kapcsolatban. Kamaszkorom óta rajongója vagyok a krimi királynőjének, csak hát az azóta eltelt idő alatt minden művét olvastam már. Persze, ő egyike azon kevés krimiírónak, akinek akár többször is el lehet olvasni a könyveit. Előszörre elsodor a cselekmény, a rejtély. Másodszorra felfigyelsz a részletekre, az apró finomságokra, a néhány vonással is életre keltett karakterekre, az angol vidéki élet szépségeire és csúnyaságaira. Harmadszorra pedig a megnyugtató, meleg, jó érzést keresed, mint a kisgyerek, amikor a sokszor hallott mesét követeli. Aztán tíz év múlva újrakezdheted.
Ha pedig már szinte szórul szóra fel tudnád mondani az Orient-express-t vagy a Holttest a könyvtárszobában-t és az Öt kismalacot, s már csak polcodon őrzöd a rongyosra olvasott régi köteteket – jöhetnek a filmek. Magam, ha csak lehet, megnézem az Agatha Christie-filmeket – amúgy rengeteg van belőlük. A legkiválóbb: a Poirot-sorozat, amelyet időről időre műsorra tűznek a különböző tévécsatornák. Aztán ugye, vannak a Miss Marple-sorozatok. Most éppen egy ilyen megy az m1-en. Nézhető, de ezúttal sajnos éppen a zseniális vénkisasszony vált áldozattá, mármint szereposztási tévedésé. Miss Marple ugyanis nem egy kissé szakadt, bohócos külsejű öreg csajszi, hanem igenis ápolt, rózsaszín arcú, ősz kontyú, csipkés zsabós, angórakardigános édes kis idős hölgy.
Miért is szeretjük ma is az Agatha Christie-krimiket? Holott vannak sokkal izgalmasabb, keményebb, felkavaróbb, a mai világképünkhöz közelebb álló bűnügyi történetek… Talán azért, mert olyan jó kis rendes gyilkosságok vannak bennük. A férj megmérgezi a feleségét, mert beleszeretett a nevelőnőbe, az örökös lelövi az örökhagyót, nehogy másra írassa a vagyont, a zsaroló szobalányt kinyiffantják – a dolgok nagyjából a helyükön vannak. Nincsenek őrült diákok, téveszmés perverzek, gyermek- és anyagyilkosok, a világon bosszút állók, mint a mai írásokban. Nem ömlik literszámra a vér, de vannak furfangosan kitalált, csinos rejtélyek, amelyek érdeklődéssel, de kellő távolságtartással olvashatók-nézhetők, s utána biztosan nyugodt lesz az álmunk.
Hogy semmi közük a való élethez? De hiszen éppen ez a jó bennük! Ezért nincs pihentetőbb kikapcsolódás, mint egy februári estén Agatha Christie-t olvasni. Na jó, nem bánom: nézni is.