Az én képernyőm

Megvallom, három Megasztár és egy Csillag születik után már nincs türelmem teljesen követni az m1-en futó A társulat című tehetségkutató-szereplőválogató műsorfolyamot. Időben túlságosan elhúzódik, rengeteg külsőséget átvett az említettektől (bombasztikus eredményhirdetés, férfias-szimpatikus műsorvezető és csacska-jólelkű műsorvezetőnő stb.). De mivel a múlt szombat este semmi más nézhetőt nem találtam a többi csatornán, így mégiscsak végignéztem a harmadik középdöntőt – és nem bántam meg.
Pedig az alapkoncepciót vitatnám: nem igazságos profi musicalszínészeket és bármily tehetséges, mégis amatőr kezdőket együtt versenyeztetni. Így például a már befutott színész, Feke Pál toronymagasan a legjobb volt. Amúgy gratulálni lehet a bátorságáért, hogy vállalta a kockázatot. Hiszen ha kiesik, vagy nem elöl végez, igen kínos lehetne számára. No, ez a veszély nem fenyegette, mert az előadott nagyon nehéz énekszám – Jézus imája a Szupersztárból – előhívta a tévében oly ritka művészi katarzist: megrázó, gyönyörű, s egyszerűen tökéletes volt. Magam részéről már a kezébe is nyomnám a szerződést az István, a király nyári, jubileumi előadásának címszerepére, s nagyon úgy fest, hogy ez is fog történni. De akkor milyen versenyről beszélünk?
Ám a műsorkészítők mostanában mindig azt hangsúlyozzák, itt nem tehetségkutató, hanem szereplőválogató verseny folyik. Ebbe mindenki belefér, s így könnyebben elfogadható az is, hogy még a kiesőknek is remek hangjuk van. Mert a jó hang csak az egyik szükséges képesség, kell még színészi tehetség, jó mozgás, jó külső és mindenekelőtt kisugárzás. Talán a legutóbbit a legnehezebb elérni. Mindet együtt egyelőre csak Feke Pálban látom, de hát nyárig van még idő. Jó teljesítmények, tehetségek akadnak azért bőven. Legutóbb igen meggyőző volt Éder Enikő, a korábbi középdöntőben pedig Fejes Szandra (szerencsémre véletlenül épp őrá kattintottam), kiválóak a koreográfiák, jó a rendezés.
A zsűri figyelemre méltó. Az már a Megasztárban kiderült, hogy a karakteres, szellemes bírálatok, a hiteles zsűritagok igen sokat lendítenek egy ilyen műsoron. Ez itt is bejön. Kocsák Tibor kedvesen tanáros és pontos, Szikora János épp olyan, mint egy főrendező, Szulák Andrea remek formában, bölcs iróniával elemez, Keveházi Krisztina jóindulatú komolysággal dicsér. Aki a show-t szolgáltatja, az Alföldi Róbert. A megosztó személyiségű színész-rendező általában nem ért egyet senkivel, néha magával sem. Aki utálja, annak az a véleménye: arrogáns, megalázó, durva. Aki kedveli, úgy láthatja: nagyon igényes, őszinte, s végül is ez a versenyzők érdekét szolgálja. Szerintem az összes jelző illik rá.
Nem tudom, mennyi lehet még ebben az ötletben, meglátjuk. De az egykori, felkavaró, szenvedélyes, sok-sok áthallásos, állóvízbe követ dobó rockopera most azért igen messze van.