Jeles napok

Kezdet és a vég

ABCVeszelszky Éva2008. 03. 14. péntek2008. 03. 14.
Jeles napok

Húsvét előtti utolsó vasárnap virágvasárnap (idén március 16.), amikor Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. A nép akkor ruháját a földre terítve, pálmaágakat lengetve kiáltotta: „Hozsanna! Áldott, ki az Úr nevében jön, Izrael királya!” Az ünneplés után Jézus – megjövendölve saját keresztáldozatát – ezt mondta tanítványainak: „Aki szolgálni akar nekem, kövessen. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.” Virágvasárnap Mátyás királyunk életében meghatározó nap volt. 1458-ban királlyá választották, de csak az elzálogosított Szent Korona visszahozatala után koronázhatták meg: „Páratlan pompával, ujjongva, ünnepelve kocsin szállították (a koronát); mintha égből szállt volna alá.” A koronázás szertartását „a tanács (1464-ben) Pálmák napjára, Virágvasárnapra tűzte ki. A kemény tél azonban elakasztotta a távolabbi főurak, nemesek és követek útját, így az ünnepséget nagypéntekre halasztották.” „Mondhatnák, várjuk meg a Feltámadást! De mit mond a nemzet: kereszthalál nélkül nincs feltámadás! Ettől kezdve a magyarság tudta, milyen útra lépett, s vállalta!” Mátyás királyt több mint három évtizedes uralkodása után – sokan máig úgy tartják – megmérgezték. 1490 virágvasárnapján kezdődött háromnapos szörnyű haláltusája. Őrjítő fájdalmában ezt kiáltozta: „Jaj, jaj, Jézus!” Nagyszerdán, 1490. április 5-én halt meg. „Halála után a Duna szokatlan megáradt, hogy a török betörés ellen megvédje Pannóniát … Halála napján a Budán őrzött oroszlánok kimúltak, … hollót egyetlenegyet se láttak.” (Bonfini)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek