Jeles napok

Hang hallatszott az égből

ABCVeszelszky Éva2008. 03. 07. péntek2008. 03. 07.
Jeles napok

A hamvazószerdától húsvétig tartó nagyböjt ötödik vasárnapját feketevasárnapnak nevezik, az azt megelőző hetet (idén március 3-9.) feketehétnek. Feketevasárnap vigíliáján (előestéjén) régen fekete lepellel, később az egyházi gyászt jelentő violaszín lepellel bevonták Jézus keresztjét, Jézus szenvedő arcát, és a leplet csak nagypénteken, a keresztáldozat szertartásán távolították el. Az ünnepen Jézus szavait idézik, amint saját szenvedését és feltámadását előre megjövendölte: „Eljött az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. … Most megrendült az én lelkem, és mit is mondjak? Azt kérjem: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen ezért jutottam erre az órára, hogy ezt kérjem: Atyám dicsőítsd meg a te nevedet! – Erre hang hallatszott az égből: Meg is dicsőítettem, és ismét megdicsőítem. – A sokaság, aki hallotta, ezt mondta: mennydörgés volt; mások így szóltak: Angyal beszélt vele. – Jézus megszólalt: Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek. Most történt meg a világ elitélése, most vettetik le a világ fejedelme.” (János evangéliuma) Feketevasárnap régen a lányok és az asszonyok fekete ruhát öltöttek, és ebédre mákos tésztát főztek. A mák fekete színe a gyászra utal, másrészt az álom, az újjászületés és a termékenység jelképe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek