Az én képernyőm

Legyen kellemes estéjük – búcsúzott el bájos mosollyal a műsorvezetőnő, miután összefoglalta az aznap esti híradó főbb híreit: tanár rugdosása, másik tanár leköpése, kisiklatott villamos, hároméves gyermek agyonverése, szétkergetett tüntetés Tibetért, kutya tépte szét egy kisfiú arcát. Erre mondják: akinek ennyi jó kevés… S ez csak egy átlagos este volt a múlt héten. Árad az agresszió, dől a fejünkre a világ baja. A magamfajta híradófüggőnek esténként többször is.
Tud valaki ellene védekezni? Itt van például B., aki azt találta ki, hogy egyáltalán nem néz tévét, s két kisiskolás fiának sem engedi. Ebből aztán az következik, hogy az értelmiségi munkát végző B.-nek fogalma sincs róla, mi történik körülötte a világban, kisfiai pedig kezdenek elszigetelődni iskolatársaiktól, mert nem értik, hogy a többiek miről beszélnek. Az apuka boldog tudatlanságban él, a gyerekek kezdenek lázadozni. És lakószomszédom, G., aki ha meglát a lépcsőházban, már harsogja is politikai rögeszméit, amelyeket halálosan unok, már csak azért is, mert szóról szóra felmondja kedvenc pártja szlogenjeit. Na, ezért nem nézek már évek óta politikai vitaműsorokat a tévében. Csömör, fásultság, s néha felindulás: milyen világban élünk? Nem merek belegondolni, mi vár most másfél éves unokámra, különben is, aligha tudom elképzelni.
Védekezni nem lehet a világ hírei ellen, talán csak kicsit felvérteződni. Például péntek este az m1-re kapcsolni. S ott megy egy műsor, a Csináljuk a fesztivált, amiről tavaly kissé fanyalogva írtam. Mea culpa! Most, hogy megszabadult Korda Györgytől – bár Dévényi Tibor csak kicsivel élvezhetőbb –, remek műsor lett. Örökzöld slágerek, nagyon tehetséges fiatalok előadásában. És az ember átmossa az agyát és a lelkét, nem kell gondolkodni, csak élvezettel hallgatni: „Good bye, my love, good bye”, aztán a „River of Babylon”, vagy a „Love me do”, és a szívem csücske, „A felkelő nap háza” … Jobb volt akkor a világ? Nem, csak egyszerűbb. Meg aztán mi is kevesebbet tudtunk róla. (Ezt, mondjuk, néha nem is bánnám.)
Híradót mégis nézni kell. Ha boldogtalan vagy, azért. Legalább látod, mennyi a még nagyobb baj, hátha ezekhez képest eltörpül a tiéd. Ha netán boldog lennél, akkor meg azért. Hogy el ne felejtsd, mikor és hol élsz. Hogy lásd, merre tart az emberiség. Aztán, ha nem tetszik, amit látsz, vagy belevágod kisbaltát a képernyőbe, vagy dúdolod a Babylon folyóit.