Az én képernyőm

Vajon miért alakult úgy, hogy a Duna Televízió az egyetlen olyan csatorna, amely vállalkozik az igazán fontos filmek bemutatására? Na persze, késő este, amikor már csak az elszántabbak néznek tévét.
Eddig is tudtuk, hogy korunk egyik botrányköve a Kuba csücskén fekvő amerikai támaszpont, ahol testi-lelki kínzásoknak vetik alá a foglyokat, de egészen más látni is… Nehéz a Guantánamo című film megnézése után igazán Amerika-barátnak maradni. Mert az az erkölcsi tőke, a világ mélységes együttérzése, amelyet 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok megszerzett – azóta alaposan megcsappant. Nem kis részben azoknak az információknak köszönhetően, amelyek Guantánamóról kiszivárogtak.
Egy közép-angliai kisvárosban élő négy fiatal muszlim Pakisztánba indul egyikük esküvőjére, 2001 októberében. Még van egy pár nap a lakodalomig, mivel üssék el az időt? A négy srác érzékeli a levegőben levő iszonyú feszültséget, a lázas izgalmat, kalandvágyuk feltámad: nosza, ruccanjunk át Afganisztánba, nézzük meg az ottani nyüzsgést, milyen a háború turistaszemmel. Átmennek, de beszippantja őket a káosz, egyikük eltűnik (mint később megtudjuk, örökre). Miközben a többiek barátjukat keresik, a tálibellenes katonák elfogják, majd átadják őket az amerikaiaknak. A guantánamói fogolytáborban folytatódik a két és fél évig tartó rémálom. Hiába állítják, hogy ártatlanok, amerikai kihallgatóik terrorizmussal vádolják őket, rendszeres testi-lelki kínzással gyötrik a három fiút, akiknek semmi bűne nincs, csak éppen rosszkor voltak rossz helyen. A véletlennek köszönhető, hogy egy angliai rendőrségi ügy – verekedés miatt otthon egyiküket őrizetbe vették – alibit szolgáltat nekik. Végül, 2004 tavaszán, bocsánatkérés nélkül elengedik őket.
Az igaz történet interjúk, archív felvételek segítségével és a megpróbáltatások újrajátszásával elevenedik meg. A helyszínek közül egyedül a fogolytábor rekonstruált, de az azóta nyilvánosságra került adatok, felvételek alapján valósághűen ábrázolt. A 2006-ban készült angol dokumentumdráma rengeteg díjat nyert tárgyilagos hangvétele, a sztori minden hatásvadász eszközt nélkülöző feldolgozása miatt. És persze legfőképp az üzenete miatt: nem lehetünk egyszerre demokraták és fogolykínzók, nincsen két világ, nincsen kétféle mérce, a cél nem szentesíti az eszközt.