Jeles napok

Augusztus az egyik legszebb hónap, de nekünk, magyaroknak egyben talán a leggyászosabb is. Két szomorú esemény is fűződik hozzá: derekán a világosi fegyverletétel, végén pedig a mohácsi vész. Az 1848–49-es szabadságharc eseményei ’49 nyarára szomorú fordulatot vettek. A fényes tavaszi hadjárat után a megrettent osztrák császár a már akkor is világbirodalomnak számító Oroszországtól kért segítséget, s a két tűz közé szorult magyarok hátrálásra kényszerültek. 1849 augusztusában az utolsó használható haderő már csupán Görgei Artúr 30 ezer főt számláló hadserege volt. Görgeinek nem sok választása maradt: vagy a Haynau vezette osztrákok, vagy a Paszkievics irányította oroszok előtt teszi le a fegyvert. Haynautól nem sok jót várhatott, míg az oroszok legalább a fegyvert letevők életét garantálták. Görgei Paszkievics mellett döntött hát. A fentieken túl más indoka is volt erre. Ha az osztrákoknak adja meg magát, a külvilág úgy értelmezi, hogy a törvénytelen lázadás résztvevői meghunyászkodva fejet hajtanak törvényes uralkodójuk előtt. Az oroszok előtti kapituláció viszont azt üzente, hogy a magyar sereg vezérei belátták, katonáik minden hősiessége ellenére az akkori Európa két legerősebb katonai hatalmával szemben nincs értelme a harcnak. Augusztus 13-án a magyarok az Aradhoz közeli Világosnál az orosz csapatok előtt hát letették a fegyvert. A katonai szakértők szerint bölcs döntés volt, a nép viszont nem tudta ezt megbocsátani Görgeinek. Hogy is mondja a nóta? „Görgei volt a vezérünk, / Ő volt halálos ellenünk, / Eladta a magyar hazát, / Verd meg Isten azt a gyávát!”