Az én képernyőm

Amikor már végképp elegünk van a húsz-harminc magyar hírességből, meg úgy általában az agyonbonyolított, de fikarcnyi gondolatot sem tartalmazó filmekből – ajánlom a Spektrumot. Nem tagadom, a szívem csücske, nincs olyan nap, hogy ne kínálna valami igazán kellemes, tanulságos, néha megható, néha elgondolkodtató, de mindig normális értékrendű embereknek való dokumentumfilmet.
Mostanában, vasárnap délutánonként, két egymást követő angol dokumentumsorozatot nézhetnek azok, akik néha nem vágynak  szenzációra. És olykor szívesen elnézik azt is, ahogy könnyed, szellemes modorban, szép nyugodtan kibontanak egy-egy családi gondot, életmódkérdést, s okos tanácsokat is adnak – cseppet sem didaktikusan. Túlsúlyos gyerekekkel foglalkozik egy leedsi professzor, aki tempósan, kedvesen próbálja lefogyasztani őket. Ezek a nyolc-tíz éves kisfiúk belekerültek a szomorú körforgásba, esznek, esznek, aztán csúfolják őket, bánatukban hát megint esznek. Az anyák pedig tömik őket. A fiatal professzor ezért mindig az anyánál kezdi az okítást. Aki csak most szembesül azzal, hogy gyermeke boldogtalan. Semmi különös nem történik, az orvos elkíséri az anyát a közértbe, kidobálja a bevásárlókosárból a sütit, a csipszet, s minden nasit. Majd elviszi a gyereket egy sportklubba. S mindenekelőtt motiválja őt, mert ért a nyelvén. Mert hát a fogyókúra mindig a fejben dől el.
A másik, kifejezetten vidám sorozat olyan férjeket csíp fülön, akik lenézően hangoztatják: a gyerekgondozás, a házimunka nem is munka, semmiség, felfújják a nők, ők bezzeg fél kézzel megcsinálnák. Az anyákat elviszik néhány napra egy elegáns hotelbe, ahonnan – kényeztető pihenés közepette – monitoron figyelik – szörnyülködve és kacagva –, hogyan boldogul férjuruk. Akik mind nagy mellénnyel kezdenek bele a tennivalókba, de aztán egyre inkább összecsapnak fejük felett a hullámok. S rémülten próbálnak elboldogulni a két-három vagy még több kisgyerekkel járó pelenka-cumi-papifőzés-kakiszétkenés-üvöltés-tányérkiborítás-falrafirkálás dzsungelében. Mint ha a hétfejű sárkány minden levágott feje helyére új nőne. A végén persze elismerik, hogy sokkal kisebb legények lettek. Az egész igazán vicces és tanulságos, anélkül, hogy kioktató lenne. Ha már éppen elfelejtenénk, milyen a valódi élet, néha jólesik ilyesmit is nézni.