Évfordulók

Szenvedélyes, szókimondó, szeretnivaló – mindig ezt éreztem, valahányszor találkoztam a 95 éve született Szántó Piroska (1913–1998) festőművész alkotásaival és vele magával. A főiskoláról a baloldali diákmozgalmakban való részvétele miatt kizárták. Szőnyi István és Vaszary János szabadiskolájában képezte magát. Művészi szemlélete a szentendrei festők hatására alakult ki. Az ötvenes években hazai és külföldi klasszikusok műveit illusztrálta. Művészete a hatvanas évektől fordult igazán termőre. Áradó fantázia, életszeretet sugárzik hatalmas életművéből, amelynek egy részét a Szombathelyi Képtár és a budapesti lakásából lett emlékmúzeum őrzi. Pasztell- és olajképei, grafikái, csurgatott technikával készült alkotásai különböző stíluskorszakait is reprezentálják. Ötven év mitológiai összetartozás, nehéz szerelem fűzte a költő Vas Istvánhoz. Közös életük mindkettejük munkásságában mély nyomot hagyott. Csontváz szerelmesek sorozatáról vallotta: „Jobban hiszek a szeretetnek és a szerelemnek hegyeket mozgató erejében, mint a halálban.” Természetimádata rengeteg ábrázolásban öltött testet. Táncoló karalábék, lengedező kukoricaszárak, mosolygó napraforgók, titokzatos orchideák és lepkék mellett bánatos lovai, szamarai emberi érzéseket tükröznek. „Élt bennem az emberábrázolás igénye, de csak áttételesen tudtam annak idején kifejezni. Így születtek az emberi szomorúságú állatképeim és emberarcú virágaim.” Életöröm meg fájdalom szétválaszthatatlanul keveredik vásznain és írásaiban, mert ez a kivételes művész asszony íróként is megragadóan alkotott.