Aki Kabos Gyulát felfedezte a filmnek

Születésének 110. évfordulóján emlékezünk Székely István (1899–1979) filmrendezőre, a harmincas évek legrutinosabb, sok szempontból a legtöbb szakmai tudással rendelkező magyar filmesére, az örökzöld Hyppolit, a lakáj alkotójára. Ifjúkorában mérnökhallgatóból újságírónak állt. Írt, szerkesztett, kabarészerzőként tevékenykedett.

ABCLovass Ildikó2009. 02. 26. csütörtök2009. 02. 26.
Aki Kabos Gyulát felfedezte a filmnek

A húszas években Berlinben kezdett filmrendezéssel foglalkozni. 1931-ben visszatért Magyarországra, s 8 év alatt 24 játékfilmet alkotott. Jól ismerte a közönségízlést, ám igyekezett igényesebb témát választani, vagy legalábbis nem szokványos beállításokat alkalmazni. A második magyar hangosfilm, az elsöprő humorú, szatirikus hangvételű Hyppolit a hazai filmgyártás máig felülmúlhatatlan vígjátéka. Számos jeles magyar író – Mikszáth, Gárdonyi, Zilahy, Szép Ernő, Móricz – művét filmesítette meg. Szinte minden műfajban próbára tette magát, jól értett a hatáskeltéshez, a drámai fordulatokhoz. A televíziók műsorán máig láthatók legismertebb alkotásai: az Ida regénye, a Nászút féláron, a Lovagias ügy, a Noszty fiú esete, a Légy jó mindhalálig. A virágzó magyar filmgyártás legkedveltebb sztárjaira – Kabos, Csortos, Jávor, Ágai – osztotta a főszerepeket. 1938-ban elhagyta az országot, és tehetséges színésznő feleségével, Ágai Irénnel az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Nyolcvan évéből negyvenet Európában, negyvenet Amerikában töltött. Életműve 45 játékfilm és 52 televíziós produkció. Hattyúdala is Magyarországhoz köti: itthon 1972-ben megrendezte saját filmje, az 1934-es Lila ákác új változatát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek