Hétköznapi rasszizmus

Mert hiszen Mónika és Joshi Barath műsoraiban minden hétköznap tálalni kell legalább három-négy problémát, az alapjáraton három-négy ember, plusz az ügyükben behívottak. Az ilyenfajta műsorok kezdetén meggyanúsították a szerkesztőket, hogy statisztákkal dolgoznak. Alighanem volt is ilyen eset. Ma már azonban nemigen kell keresni szereplőket, számos emberben lebírhatatlan vonzódás él a tévés szereplés iránt. (Ha meg még néhány ezer forinttal rásegítenek, annál inkább.)
Nincs könnyű dolga a szerkesztőknek, elismerem. Hiszen ha valami kis lagymatag konfliktus kerül a néző elé, hamar átkapcsolhat a konkurens csatornára, amely – természetesen – pontosan egy időben nyomja ugyanazt. Tehát szaftosabb történet kell. Igazi dráma meg nyilván ritkán adódik. Ezért nyúlnak a jól bevált panelekhez: trágárul üvöltöző asszonyok esnek egymásnak az utálkozva nevetgélő közönség előtt. Kinek használ vele az RTL Klub vagy a TV2, ha naponta igazolja a romákról kialakult előítéleteket? Mert ezekben a műsorokban mindaz megjelenik, amit sokan róluk gondolnak, sőt túl is teljesítve. Biztosan kikérnék maguknak, de ez bizony kis hétköznapi rasszizmus. Amelynek nem ellenpontja, hanem éppen hogy kiegészítője a Győzike-féle esztelen pénzszórás és rongyrázás ironikus bemutatása. 
Közben pedig mindkét csatorna gyakran feszegeti egy-egy interjúban, reggeli vagy késő esti beszélgetésben, hogy milyen csúf dolog a többségi társadalom előítéletessége. A műsorvezetők együtt sopánkodnak a szakállas, szemüveges értelmiségiekkel, amiért az emberek sztereotípiákat alkalmaznak a romákról szólva. És aztán délután ontják ránk azt a viselkedésmódot, életstílust, megjelenést, életfelfogást, ami bőségesen igazolja az előítéleteket. Mivel pedig ezeket a műsorokat rengeteg gyerek is nézi, bizony tálcán nyújtják számukra a hivatkozási alapokat, mire felnőnek. És ez nagyobb baj, mint a kereskedelmi csatornák álszentsége.